Székesfehérváron gyártott Alfabuszok járnak majd Leningrád környékén

 Jövőre 50 buszt szállít a székesfehérvári Alfa Busz Kft. Oroszországba - erről írt alá szerződést pénteken Budapesten Mogyorossy Tibor ügyvezető igazgató és az érintett megye kormányzó-helyettese. Az ügyvezető igazgató az aláírást követően elmondta, hogy a szerződés tartalmazza azt is, hogy 2010-ig létrehoznak egy Szentpétervárhoz közeli összeszerelő üzemet. A buszszállítás értéke mintegy 9 millió euró, az üzem létrehozásának költsége pedig csaknem egymilliárd forintot tesz ki.

2007.12.07. 14:29 |
 Jövőre 50 buszt szállít a székesfehérvári Alfa Busz Kft. Oroszországba - erről írt alá szerződést pénteken Budapesten Mogyorossy Tibor ügyvezető igazgató és az érintett megye kormányzó-helyettese. Az ügyvezető igazgató az aláírást követően elmondta, hogy a szerződés tartalmazza azt is, hogy 2010-ig létrehoznak egy Szentpétervárhoz közeli összeszerelő üzemet.

 Az együttműködési megállapodásnak ez csak az első lépése. Addig, amíg nem készül el az üzem, 200-ra tervezik növelni a kiszállított buszok számát - ismertette Mogyorossy Tibor. A buszszállítás értéke mintegy 9 millió euró, az üzem létrehozásának költsége pedig csaknem egymilliárd forintot tesz ki.

 Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy az üzem finanszírozásában részt vesz a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. és a Magyar Export-Import Bank Zrt. is. Az, hogy az intézetek milyen konstrukcióban vállalnak szerepet a beruházásban, még nincs teljesen kidolgozva.

Gazdaság

  1. Nyit az új Ecofamily

    Az Ecofamily magyar üzlethálózat egy életérzés, egy közösség, ahol az emberi alapértékek, a szeretet, a hála és az öröm inspirál mindent, amit napról napra teszünk. Immár 20 éve elköteleződtünk dolgozóink és vásárlóink jólléte mellett. Hálózatunk 63 üzletből áll, és közel 1500 munkatársunk egységet alkotva halad azon az úton, amit megálmodtunk. Ecofamily – több, mint egy üzlet, érzés.

    2024.08.02.
  2. Ikarus buszok Lengyelországban

    Augusztus 1-től állnak forgalomba a lengyelországi Szczecinek városban az Ikarus zéró emissziós buszai, amelyek megérkezésével a legrégebbi belsőégésű járműveket kivonják a forgalomból. Ilyen elektromos Ikarus buszok közlekednek Székesfehérváron is már lassan két éve.

    2024.07.26.
  3. Munkaerőpiaci támogatások

    A Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósuló GINOP PLUSZ-3.1.1-23-2023-00001 „Pillér” projekt célja a munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése, az álláskeresők és inaktívak foglalkoztathatóságának javítása, valamint a program célcsoportjába tartozók nyílt munkaerőpiacon való tartós integrációja.

    2024.07.18.
  4. Megújult az Alpha Patika

    A megújult Alpha Patika avatóünnepségére került sor hétfőn a József Attila utca 39. szám alatt. Alma referencia patikaként működik a dr. Horváth Máté által vezette gyógyszertár. Szélesebb választékkal, és jelentősen kibővült kiszolgálótérrel találkozhatnak a betegek és azok, akik egészségmegőrzés céljából vásárolnak patikai termékeket.

    2024.07.01.