-
Siki Györgyné köszöntése
A Szamos utca egyik jeles lakóját, Siki Györgyné Erzsi nénit köszöntötte 90. születésnapja alkalmából a városrész önkormányzati képviselője. Szigli István jókívánságok kíséretében nyújtotta át a miniszterelnök gratuláló levelét és a város ajándékát. Jó egészséget kívánt a következő 10-15 évre, amelyet az ünnepelt örömmel fogadott és, mint mondta: „Nem sok idő ez, ha így vagyok, mint most, akkor bírni is fogom!”
2024.07.30. -
Verstábor Székelyföldön
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor idei mottója, Weöres Sándor gondolata: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
2024.07.30. -
Péntekig lesz nyitva az uszoda
Pénteken még nyitva lesz a Csitáry G. Emil Uszoda, utána azonban kezdődik a nyári karbantartás. Megújul egyebek mellett a burkolat a létesítmény bejárata előtt, de a strandra vezető lépcsőt is biztonságosabbá teszik.
2024.07.30. -
Indul a pótfelvételi eljárás
Akik a július 24-én nem jutnak be semelyik felsőoktatási intézménybe, július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhetnek egyetemre. A pótfelvételin az egyetemek általában önköltséges képzéseket hirdetnek meg.
2024.07.30.
Székesfehérváron rendezik a Gróf Széchenyi Ödön XI. Országos Tűzoltósport Versenyt
Ebben az évben Székesfehérváron rendezik a Gróf Széchenyi Ödön XI. Országos Tűzoltósport Versenyt. Tűzoltó sportversenyeket már 115 éve rendeznek Magyarországon. A tűzoltó sportversenyeken négy versenyszámot tartanak. Ezek a 100 méteres akadályfutás, a horoglétra mászás, a 4-szer 100 méteres váltófutás és a kismotorfecskendő-szerelés. A keddi ünnepélyes megnyitón a város polgármestere Warvasovszky Tihamér is köszöntötte az ország minden részéből Székesfehérvárra érkezett lánglovagokat.
2008.07.01. 17:20 |

A kétévente megrendezett verseny nyertes csapatát a Nemzetközi Tűzoltószövetség Tűzoltó Olimpiájára delegálják.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_02/tuverseny_kicsi1.jpg)
Az első hivatásos tűzoltóságot gróf Széchenyi Ödön 1870-ben a fővárosban szervezte meg. Az első hazai országos tűzoltóversenyt 1893. augusztus 14-én Szabadkán tartották. A versenyt követő nagygyűlésen a tűzoltók úgy döntöttek, hogy ezentúl rendszeresen szerveznek szakmai sportversenyeket. Az 1900-as évek elején a magyar tűzoltók több nemzetközi versenyen is előkelő helyezéseket értek el. A második világháború utáni időszakban azonban összesen csak 12 országos szakmai verseny volt. 1986 és 1994 között már évente, azóta kétévente szervezik meg az alapító Széchenyi Ödön nevével fémjelzett versenyt.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_02/tuverseny_kicsi2.jpg)
A fizikai állóképességet próbára tevő hivatalos tűzoltó versenyszámok közül az első a 100 méteres akadályfutás, melyben az akadálypályán úgy kell végigfutni, hogy közben egy tűzoltótömlőt is össze kell szerelni. A horoglétra mászásban a versenyzőknek a körülbelül 4 méter hosszú, de mindössze 30 centiméter széles és 8,5 kiló súlyú, horgas végű létrával 30 méter nekifutás után kell felmászniuk a háromemeletes mászóház tetejére. A 4-szer 100 méteres akadályfutás közben szintén kell tömlőt is szerelni, illetve a végén poroltóval tüzet kell oltani. A kismotorfecskendő-szerelésnél a motor beindítása után a versenyzőknek a helyszínen található víztartályból az általuk összeszerelt tűzoltótömlők vízsugarával célba találva fel kell tölteniük a pálya végén található 10 literes edényt.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_01/tuzoltosag00.jpg)