-
Nagy céljaik vannak
Összesen hat igazolással és új stábtagokkal készül a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapata a 2024/25-ös szezonra. Az idén 115. jubileumát ünneplő székesfehérvári klub férfi együttese tavaly az Extraligában sorozatban másodszor szerzett ezüstérmet, míg a nemzetközi porondon debütálva a Challenge Kupában a nyolcaddöntőig menetelt. A női alakulat nagy csatában a negyedik helyen végzett az első osztályban.
2024.08.07. -
30 esztendős magyar válogatott szélső érkezik kölcsönbe Székesfehérvárra
A Fehérvár FC és a Vasas FC megállapodásának értelmében kölcsönbe érkezik a Fehérvár FC-hez a szélsőként és támadóként is bevethető magyar válogatott Holender Filip.
2024.08.06. -
Ismét jégen a Volán
Javában zajlik a felkészülés az Alba Arénában, hamarosan ismét mérkőzést játszik a Hydro Fehérvár AV19. Az első tétmeccsüket a Pardubice csapata ellen játszák majd a Bajnokok Ligájában.
2024.08.06. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05.
Székesfehérváron számolt be az Atlétikai Szövetség vezetése a Kölyök Atlétika program sikereiről
Fehérváron, a Csapat országos bajnokság előtt számolt be a Magyar Atlétikai Szövetség vezetése a Kölyök Atlétika elnevezésű program első három éves eredményeiről. A tájékoztatón elhangzott, mára 2500 általános iskolába sikerült integrálni a Nemzetközi Atlétikai Szövetség kezdeményezésére életre hívott programot.
2015.09.12. 17:35 |
Fehérváron, a Csapat országos bajnokság előtt számolt be a Magyar Atlétikai Szövetség vezetése a Kölyök Atlétika elnevezésű program első három éves eredményeiről. A tájékoztatón elhangzott, mára 2500 általános iskolába sikerült integrálni a Nemzetközi Atlétikai Szövetség kezdeményezésére életre hívott programot.
KÉPGALÉRIA a fehérvári bemutatóról
KÉPGALÉRIA a fehérvári bemutatóról
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) jó néhány évvel ezelőtt kezdte el vizsgálni annak okait, hogy világviszonylatban miért csökken a sportoló fiatalok száma. Többek közt arra következtetésre jutottak, hogy a gyerekekkel nem sikerül időben megszerettetni a mozgást, a sportolást. Éppen ezért indította el az IAAF a Kölyök Atlétika programot, melyhez Magyarország az elsők között csatlakozott. Gyulai Miklós a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke elmondta, a program megvalósításához 1,5 milliárd forintot kaptak, és mára sikerült eljutni oda, hogy 2500 iskolába integrálták a programot. Ez jelenleg az első, második osztályosokat érinti, de látva a sikereket az elnök célja, hogy a közeljövőben a harmadik, negyedik osztályosok is bekapcsolódjanak a munkába.
Szalma László a TF tanszékvezetője közölte, nagyon komoly csapat állt össze annak érdekében, hogy minél magasabb színvonalú képzést tudjanak biztosítani az érdeklődő tanárok, tanítók számára. Az ország hét helyszínén, huszonöt fős csoportban oktatják a testnevelőket, legutóbb közel 400-an jelentkeztek a 180 helyre, mint mondta, ebből is látszik a Kölyök Atlétika sikeressége. Szalma László hozzátette, a programnak hármas célja van, hiszen amellett, hogy az atlétika számára keresik a tehetségeket, más sportágak iránt érdeklődőknek is megfelelő alapot tudnak biztosítani, de a legfontosabb egészséges gyerekeket neveljenek, akik felnőtt korban a gyógyszertár helyett mozogni, sportolni járnak.
Az eseményt bemutatóval kötötték össze, ahol a székesfehérvári kisdiákok mérhették le, hol is tartanak, mondjuk az ARAK Aktiv városi döntőre való felkészülésben. Ennek kapcsán Székesfehérvár polgármestere elmondta, a Kölyök Atlétika programban élen jár városunk, Cser-Palkovics András köszönetét fejezte ki az ARAK-nak az Aktiv sorozat elindítása miatt, mely komoly segítséget jelentett a honi Kölyök Atlétika alapjaihoz, és ebben természetesen nagy feladat volt a fehérvári testnevelőknek is.