Székesfehérváron tartott nyílt napot a Kodolányi János Főiskola

Dr. Vizi László Tamás, a Társadalomtudományi Tanszék vezetője elmondta, a tapasztalatok azt mutatják, hogy egyre keresettebb a kodolányis diploma a munkaerőpiacon. A tavalyi eredmények alapján főiskola nehéz helyzetben is megállja a helyét: szűkülő piacon – egyre kevesebb a középiskolákban végzett diákok száma – 17%-al tudta növelni a hallgatók létszámát. A tanszékvezető elmondta, idén is hasonló sikerekre számít annak ellenére, hogy 2008-ban debütál az új felvételi rendszer, amelynek tapasztalatai még nem látszanak.

2008.01.17. 09:10 |

Dr. Vizi László Tamás örömének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy egyre jobb képességekkel rendelkező hallgatók tanulnak a főiskolán: ez látszik abból, hogy már tavaly is magas pontszámokkal lehetett bekerülni a Kodolányira.

A székesfehérvári nyílt napon zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel az „A” épület aulája. A kommunikáció és médiatudomány iránt érdeklődő diákoknak Virágh Ildikó, a Vörösmarty Rádió főszerkesztője megmutatta a szerkesztőséget és interjút is készített az egyik diákkal annak illusztrálására, milyen technikával dolgoznak a stúdióban.