-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Székesfehérvárra érkezik a Szétlőtt városok vándorkiállítás
Több hazai állomás érintése után Fehérvárra érkezik szombaton a „Szétlőtt városok: Poznan - Budapest 1956” című vándorkiállítás. A fotókkal gazdagon illusztrált, három nyelven írott tablók a magyarországi forradalom és szabadságharcnak és előzményének, a poznani júniusnak állítanak emléket. A tárlat egy hétig látható a Városházán.
2016.10.12. 08:04 |
Több hazai állomás érintése után Székesfehérvárra érkezik szombaton a „Szétlőtt városok: Poznan – Budapest 1956” című vándorkiállítás. A fotókkal gazdagon illusztrált, három nyelven írott tablók a magyarországi forradalom és szabadságharcnak és előzményének, a poznani júniusnak állítanak emléket. A tárlat egy hétig látható a Városházán.
A lengyelországi Poznan munkásai az alacsony bérek, a norma megemelése és az évek óta tartó megalázottság ellen 1956. június 28-án kezdték meg a tüntetésüket, amely fokozatosan kiszélesedett és konkrét követeléseket megfogalmazó forradalmi megmozdulássá alakult. A tüntetéssorozat kiteljesedését a hatalom kíméletlenül vérbe fojtotta. A poznani események szolgáltak előzményül a magyar nép 1956 őszi szabadságküzdelmének. Október 23-án a budapesti Műszaki Egyetem hallgatói a lengyel nép melletti szolidaritási tüntetésre határozták el magukat, amely továbbgyűrűzve világtörténelmi eseménnyé vált.
A lengyel és a magyar nép sorsközösségét, összetartozását és a két város hősies áldozatvállalását mutatja be a „Szétlőtt városok: Poznan – Budapest 1956” című vándorkiállítás, melyet október 15-én, szombaton 15.00 órakor nyitnak meg a székesfehérvári Városháza emeleti folyosóján. A tablók gazdag fotósorozattal, lengyel, magyar és angol nyelvű szövegezéssel elevenítik fel a történelmi eseményeket. A megnyitón Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere és Michal Andrukonis, a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetségének megbízott ügyvivője mond köszöntőt. A tárlat október 23-ig látogatható. A program 16.30 órától a Megyei Művelődési Központban ünnepi koncerttel folytatódik, melynek keretében fellépnek a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, valamint az opolei Chopin Állami Zeneiskola diákjai.