-
Nyílt nap az ásatáson
A Nemzeti Emlékhelyen közel 20 év után újraindult feltárások során nemrégiben jelentős leletekre bukkantak a Szent István Király Múzeum régészei. Az ásatások kezdeti eredményeiből már kirajzolható volt a védmű szerkezete, de az igazi szenzáció egy szinte eredeti állapotában megmaradt faszerkezet. Ezt láthatják a szerdai nyílt napon az érdeklődők.
2024.08.13. -
Királyi folkest spanyolokkal
Az idei Királyi Napok Néptáncfesztiválon is folytatódott a folkestek hagyománya, hétfőn este a táncházban Spanyolország és Szlovákia táncegyüttese mutatkozott be a közönségnek. Éjféltől a Galiba zenekar húzta a talpalávalót.
2024.08.13. -
Fergeteges néptánc est
Folytatódott a Zichy színpadon a Királyi Táncpódium. Az esten az Alba Regia Ami és a spanyol együttes műsorát tekinthették meg a néptánc barátai.
2024.08.13. -
Térzene a belvárosban
A Nemzetközi Néptáncfesztivál táncosaival nem csak esténként, hanem délutánonként is találkozhatnak a belvárosba látogatók. Hétfőn a szlovák és a spanyol egyesületek szórakoztatták a Királyi Napokra érkezőket.
2024.08.13.
Szent Erzsébet napi gyertyafényes hangverseny a Fehérvárcsurgói kastélyban
A hagyományokhoz hűen idén is lesz Szent Erzsébet napi gyertyafényes hangverseny a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban pénteken, november 20-án, 19 órakor. A fiatal hárfaművésznő, Anasztázia Razvaljajeva tolmácsolásában elhangzanak többek között J. S. Bach, J. Ph. Rameau, G. Fauré és M. De Falla művei.
2009.11.19. 19:09 |
A hagyományokhoz hűen idén is lesz Szent Erzsébet napi gyertyafényes hangverseny a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban pénteken, november 20-án, 19 órakor. A fiatal hárfaművésznő, Anasztázia Razvaljajeva tolmácsolásában elhangzanak többek között J. S. Bach, J. Ph. Rameau, G. Fauré és M. De Falla művei.
![](/_user/0/Image/00Gergo_a2009/novembertol/fcsurgo01.jpg)
A koncertről távozó vendégeket ismét magával ragadja a mécsesekkel kivilágított díszudvar: felejthetetlen látvány, amely a koncert romantikus atmoszféráját tovabb sugározza.
Az étterem és a kastélyhotel nyitva ál a hangverseny előtt is. További információ, helyfoglalás: Karolyi kastély: tel 06/21/311-04-26 és kastely@karolyi.org.hu