-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Szent Mártonra emlékeztek az Új Magyar Képtárban
A Fehérvári Polgárok Egyesülete idén is a Szent István Király Múzeummal közösen idézte fel Szent Márton alakját a múzeum Megyeház utcai épületében. A péntek délutáni eseményen kulturális produkcióval, népdalokkal, előadással és tárlatvezetéssel emlékeztek meg Szent Mártonról. A pénteki ünnepségről a friss ludaskása és az újbor sem hiányozhatott.
2016.11.11. 15:02 |
A Fehérvári Polgárok Egyesülete idén is a Szent István Király Múzeummal közösen idézte fel Szent Márton alakját a múzeum Megyeház utcai épületében. A péntek délutáni eseményen kulturális produkcióval, népdalokkal, előadással és tárlatvezetéssel emlékeztek meg Szent Mártonról. A pénteki ünnepségről a friss ludaskása és az újbor sem hiányozhatott.
November 11-e Szent Márton napja, amihez számos népi hagyomány kötődik. Szent Márton, 316-ban született egy római tribunus fiaként Savariában, a mai Szombathelyen. 18 éves korában apja kívánságára a légió katonája lett, s a legenda szerint palástját odaadta egy didergő koldusnak. Nem sokkal később Amiens-ben megkeresztelkedett, otthagyta a sereget és misszionárius lett, majd 371-ben a Loire menti Torus püspökévé választották. A hagyomány szerint Márton elbújt a nagy megtiszteltetés elől a libák között, de a nagy gágogás elárulta. Az irgalmas felebaráti szeretet megtestesítőjeként a katonák, utazók, foglyok, rabok, parasztok, pásztorok pártfogója, patrónusaként tartják számon.
A Fehérvári Polgárok Egyesületének megemlékező ünnepségét Palkovics Lajos elnök nyitotta meg, majd Földi Zoltán, a Humán Közszolgálati Szakbizottság elnöke mondott köszönetet az egyesületnek, hogy Szent Márton-napját minden esztendőben méltó módon megünneplik. Beszédében Szent Márton emberségének és a hagyományok megőrzésének a fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét. „Szent Márton példamutatása alapján a XXI. század emberének is nap, mint nap el kellene azon gondolkodnia, hogyan tudjuk egymást vállvetve segíteni. Ez az állítás különösen igaz egy nemzeten és a keresztény Európán belül. Ezen kívül a hagyományok megünneplése is nagy jelentőséggel bír napjainkban: a mostani ünnepség is jól bizonyítja, hogy a hagyományápolás és a kultúránkba vetett hit képes kapcsolatot teremteni a fiatalabb és az idősebb generáció tagjai között.” – tette hozzá Földi Zoltán.
A jóságos püspök személyéhez kapcsolódó népi hagyományokat első ízben a Felsővárosi Általános Iskola diákjainak vidám német és magyar nyelvű műsora, majd Brücker Ákos Előd atya előadása, Tenke Eszter népdalcsokra, idézte fel, emellett Izinger Katalin művészettörténész tartott tárlatvezetést a pénteki eseményen.
Az Új Magyar Képtárban tartott pénteki ünnepségről természetesen az ízletes ludaskása, és a finom újbor sem hiányozhatott. A hiedelem szerint ludat illik enni ezen a napon, mert aki Márton napján nem eszik libát, az majd egész évben éhezik. Ízletes étekben egyáltalán nem volt hiány: a Lecsókirály és halászléfőző, kolbásztöltő versenyek győztese, Major László az idei esztendőben ínycsiklandozó finomságot főzött a kondérban. Márton emellett az újbor bírája is; ilyenkor ugyanis már iható az idei szüreti termés eredménye. A Márton-napi lúdpecsenyés vacsora végén már kiforrott újborral szokás koccintani, a köztudatban ezt „Márton poharának” hívják.