-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
Szépülő fehérvári iskolák - megújul a Munkácsy és a Kodály is
![Szépülő fehérvári iskolák - megújul a Munkácsy és a Kodály is](/_upload/images/news/50436/kodaly_iskola_01.jpg)
A legszükségesebb karbantartási munkálatok jelenleg is zajlanak a székesfehérvári tankerület körzetébe tartozó intézményekben. Több fehérvári iskolában azonban nagyobb beruházások kezdődnek.
Még ebben az évben megkezdődhet a Munkácsy és a Vasvári általános iskola fejlesztése. Mindkét intézményben megújulhat a tornaterem, utóbbiban az udvar is megszépül majd.
A Kodály négyszáznyolcvanmillió forintos támogatásban részesül, itt 2019-ben egy átfogó beruházás valósulhat meg. „A művészeti képzésre gondolván az emeleten tetőtér-beépítéssel egy kórustermet és tánctermet alakítanak ki, megtörténik az akadálymentesítés, és megszépül az intézmény környezete is.” – mondta el a Fehérvár Magazinnak Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója.
Itt a fiatalabbik iskolaszárny is hatvanéves, ezért már nagy szükség van a munkálatok elvégzésére: „A nyílászárók, a homlokzat, de a tetőzet is nagyon elavult és már balesetveszélyes is, hiszen egy kisebb szél a cserepeket hordja a tetőről. Mindezek felújítása alapvető feladat, hogy a fűtés ne legyen télen hiábavaló!” – mondta Kneifel Imre, az iskola igazgatója.
Az Arany János Általános Iskolára is ráfér a rekonstrukció: itt elsősorban nyílászárócsere és homlokzati felújítás várható a 2019-2020-as tanévben.