-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Szerdán éjfélkor jár le a jelentkezési határidő a felsőoktatási intézményekbe
Ma éjfélig dönthetik el a diákok, hogy melyik felsőoktatási intézménybe jelentkeznek; a postákon meghosszabbított nyitvatartási idővel és megerősített szolgálattal várják az ügyfeleket. A várható forgalomfelfutás miatt a megyeszékhelyeken működő főpostákon egységesen 20 óráig, a fővárosban, a XII. kerületi Krisztina körút 6-8. szám alatti 114-es postán 22 óráig adhatják postára a nyomtatványokat az ügyfelek. Budapesten a Nyugati pályaudvar melletti 62-es, a Keleti pályaudvar szomszédságában lévő 72-es posta, valamint a Nyíregyháza-Jósaváros postamesterség éjfélig lesz nyitva. A fővárosi Fogarasi utcai Tesco bevásárlóközpontban található posta ezen a napon is non-stop nyitva tartással várja az ügyfeleket.
Ma éjfélig dönthetik el a diákok, hogy melyik felsőoktatási intézménybe jelentkeznek; a postákon meghosszabbított nyitvatartási idővel és megerősített szolgálattal várják az ügyfeleket. A várható forgalomfelfutás miatt a megyeszékhelyeken működő főpostákon egységesen 20 óráig, a fővárosban, a XII. kerületi Krisztina körút 6-8. szám alatti 114-es postán 22 óráig adhatják postára a nyomtatványokat az ügyfelek. Budapesten a Nyugati pályaudvar melletti 62-es, a Keleti pályaudvar szomszédságában lévő 72-es posta, valamint a Nyíregyháza-Jósaváros postamesterség éjfélig lesz nyitva. A fővárosi Fogarasi utcai Tesco bevásárlóközpontban található posta ezen a napon is non-stop nyitva tartással várja az ügyfeleket.
Magyar Bálint oktatási miniszter a közelmúltban az MTI-nek úgy nyilatkozott: az előző évekhez hasonlóan az idén is mintegy 150 ezer jelentkezőre számít. Jelezte: a fiatalok közül az eddiginél kevesebben vehetnek majd részt jogász-, közgazdász-, valamint különböző bölcsészképzésben, viszont többen járhatnak műszaki, természettudományi, s egyebek mellett felsőfokú szakképzettséget adó szakokra. Hozzátette: az arányok meghatározásához a munkaerő-piaci visszajelzéseket, munkanélküliségi statisztikákat vették alapul.
Aki a jelentkezés kényelmes, gyors és papírkímélő módját szeretné választani, a tavalyi évhez hasonlóan megteheti a www.felvi.hu weboldal elektronikus felvételi felületén. Az elmúlt évek tapasztalata az, hogy sokan az utolsó pillanatokra hagyják a jelentkezési lapok postára adását, pedig a határidő sürgető szorításában könnyen hiba csúszhat a lapok kitöltésébe, nem beszélve a postai sorban állásról. Aki az e-felvételit választja, kényelmesebben gazdálkodhat az idejével - tanácsolja az iroda a jelentkezőknek, hozzátéve: az e-felvételi minden tekintetben egyenértékű a hagyományos, papíralapú jelentkezéssel, ám a felvételiző dolgát lényegesen megkönnyíti.
Az e-jelentkezés során a megszokott "A" és "B" jelentkezési lapok helyett egy elektronikus felületet kell kitölteni, melynek számos pontjában előre felkínált listából lehet a megfelelő válaszlehetőségeket egyszerűen kiválasztani. A felület szerkesztéséhez bármikor visszatérhet a jelentkező, az adatokat elég egyszer rögzíteni, s lehetőség nyílik az intézmények által kért kapcsolódó dokumentumok - bizonyítványmásolatok, a leendő diákigazolvány fényképe - feltöltésére is, így a jelentkezőnek ezek postára adásával sem kell vesződnie. A jelentkezések szerkesztésére csakis a határidő lejártáig, 2006. február 15-én éjfélig van lehetőség, hiszen a határidő az e-felvételizőket ugyanúgy köti, ahogy a "papíron" jelentkezőket. Ha a felhasználó nem véglegesítette a jelentkezési adatait, az Országos Felvételi Információs Központ (OFIK) a határidő lejártakor a legutolsó megadott állapotot tekinti véglegesnek. A véglegesítésről minden esetben e-mailben kap visszaigazolást a felhasználó.
Ugyan a jelentkezőt az elektronikus jelentkezés sem mentesíti a felvételi eljárás díjainak megfizetése alól, ám ezeket egy összegben kell átutalnia az OFIK-nak: fizethet dombornyomású bankkártyával az interneten keresztül is, vagy egyszerű banki átutalással. Jelentkezésenként az idén is háromezer forintot kell fizetni. A részletes tudnivalók és bővebb felhasználási feltételek a Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2006 című kiadványban és a www.felvi.hu honlapon olvashatók.