-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Szerdán újabb előadás lesz az 56-os kiállításon
Folytatódnak a Rabok tovább… – 1956 és Székesfehérvár című kiállításhoz szervezett előadások a Múzeumban: szerdán délután dr. Szakolczai Attila beszél a forradalom második szakaszáról az Országzászló téri épületben. Legközelebb január 25-én és február közepén lesz program, beszélgetéseket szerveznek az arisztokrata emigránsok és 1956 székesfehérvári tanúi témájában. A rendezvényekre minden érdeklődőt szeretettel várnak!
2017.01.23. 09:35 |
Folytatódnak a Rabok tovább… – 1956 és Székesfehérvár című kiállításhoz szervezett előadások a Múzeumban: szerdán délután dr. Szakolczai Attila beszél a forradalom második szakaszáról az Országzászló téri épületben. Legközelebb január 25-én és február közepén lesz program, beszélgetéseket szerveznek az arisztokrata emigránsok és 1956 székesfehérvári tanúi témájában. A rendezvényekre minden érdeklődőt szeretettel várnak!
A forradalom második szakasza (november 4. – december 12.) címmel tart előadást január 18-án, szerdán 17 órakor dr. Szakolczai Attila a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében. A jubileumi év kiállítása, a Rabok tovább… – 1956 és Székesfehérvár köré szervezett programok közelebb visznek a történelmi események értelmezéséhez, miközben a tárlat anyagához kapcsolódva segítenek felállítani a helyi és országos események közötti párhuzamokat.
A legközelebbi múzeumi program január 25-én, szerdán lesz: az Arisztokrata emigránsok 1956-ban címmel meghirdetett beszélgetést Bányai Balázs vezeti, a meghívott vendégek Nádasdy Borbála és Zichy Aladár. Február 15-én az érdeklődők 1956 székesfehérvári tanúit halhatják, akikkel dr. Demeter Zsófia beszélget.
A Rabok tovább… párhuzamosan mutatja be a budapesti és a székesfehérvári eseményeket. A plakátok, röplapok, fotók mellett többek között fegyverek, zászlók vagy a megtorlásban részt vállaló bíró írógépe színesíti a kiállítást. Érdekesség például a Nagy Imre személyes tárgyai közül kiállított Rákosi címeres öngyújtó vagy a járdaszegélydarab szovjet harckocsi lánctalpainak a nyomával a székesfehérvári Fő utcáról. A tárgyak mellett olvasható kis történetek, az audioguide-os hanganyagok még élőbbé teszik a történelmi témájú tárlatot.
A kapcsolódó múzeumpedagógiai programra továbbra is várják az iskolai csoportok jelentkezését. A rendezvényekről a http://szikm.hu/programok/ oldalon tájékoztatnak részletesen. A kiállítást február 26-ig lehet megtekinteni.