-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Honvédelmi miniszteri látogatás
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Székesfehérváron zajló vegyivédelmi honvédelmi táborba látogatott csütörtökön délután, ahol a katonaság alapjait sajátíthatják el a résztvevők.
2024.08.02. -
A vérüket adták Csalán
A Depónia Nonprofit Kft. munkatársai így szeretnének segíteni embertársaikon, hiszen jól tudják, nyáron mindig sokkal kevesebb az önkéntes, ezért a nemes cél érdekében 44-en adtak vért.
2024.08.01.
Szezonzáró Turista Nap lesz szombaton Székesfehérváron
Október 23-án szombaton ismét Turista napra hívja az érdeklődőket a Székesfehérvári Turisztikai Kft, hogy még egy szeletet megmutassanak Székesfehérvár múltjából. Az idei utolsó Turista nap programja az ünnephez igazodva az 1956-os forradalom székesfehérvári helyszíneinek bemutatására épül, az extra helyszín - amely ezúttal belülről is megtekinthető - a Városháza lesz.
2010.10.20. 08:08 |
Október 23-án szombaton ismét Turista napra hívja az érdeklődőket a Székesfehérvári Turisztikai Kft, hogy még egy szeletet megmutassanak Székesfehérvár múltjából. Az idei utolsó Turista nap programja az ünnephez igazodva az 1956-os forradalom székesfehérvári helyszíneinek bemutatására épül, az extra helyszín - amely ezúttal belülről is megtekinthető - a Városháza lesz.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2010/szeptember%20vegetol/turista01.jpg)
A csoportok az Országalmától indulnak, ezúttal csak délután, a megszokott időpontokban, 14.00 és 16.00 órakor. A kétórás séta ezúttal is ingyenes. Ezen a napon véget ér az idei programsorozat, mely 6 hónapon keresztül kínált a fehérváriaknak lehetőséget arra, hogy megismerkedjenek a város látható és rejtett értékeivel. A nagy érdeklődés előre vetíti a folytatás igényét is, amelyen már most dolgozik a Turisztikai Kft., hogy jövőre a résztvevők az alapozás után felsőbb osztályba léphessenek.