Színes kavalkád a Belvárosban és a Zichy ligetben Március 15-én

A reformkori Székesfehérvár hangulatát idézte az az ünnepi forgatag, amely a Városház téren és a Zichy ligetben várta egész nap a Belvárosba érkezőket. Betyár Hétpróba, kézműves foglalkozások, népi játékok, hagyományőrző honvéd tüzérek bemutatója röpített vissza 1848-ba.
2024.03.15. 13:07 |
Színes kavalkád a Belvárosban és a Zichy ligetben Március 15-én

Idén is tábort vertek a honvéd hagyományőrzők a Zichy ligetben, ahol 15 óráig különböző izgalmas programokkal várják az érdeklődőket a Fehérvári Huszárok.

A bátrabbak nyeregbe pattanhatnak, majd a lovaglást követően megnézhetik a hagyományőrző honvéd tüzérek bemutatóját. A népi játékokban ügyességükről tehetnek tanúbizonyságot kicsik és nagyok egyaránt, hiszen vár rájuk a sajtlabirintus, a hordólovaglás, a gólyalábak és medvetalpak, vagy az egyensúlyozó gerenda. A csigafuttató a türelmesebbeknek, a kötélhúzás, célba dobás pedig az erősebbeknek szól. Akik elfáradnak, azok a kosaras körhintában szusszanhatnak egyet, vagy az asztaloknál nemzeti színű bojtokat, karkötőt készíthetnek a Zichy ligetben.

A Városház téren a József-napi vásárban kézművesek, őstermelők kínálják portékájukat. A gyerekek kézműves foglalkozásokkal, népi játékokkal tölthetik az időt, a vállalkozó szelleműek a Betyár Hétpróbán tehetik próbára ügyességüket és szerezhetnek oklevelet.

Fehérvári színes

  1. Advent Szárazréten

    Igazi családi karácsonyváró programok várták azokat, akik szombaton a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Házba látogattak. Az ingyenes rendezvényen vásár, színpadi produkciók és gyermekprogramok várták a látogatókat.

    2024.12.21.
  2. Városi Diákbál januárban

    A Székesfehérvári Diáktanács egyik legnagyobb rendezvény évről-évre a Városi Diákbál. Január 31-én a Sóstói Stadionba várják a fehérvári középiskolásokat azért, hogy újra egy jót bálozhassanak intézményektől függetlenül is együtt. A jegyértékesítés a téli szünet után kezdődik, belépőket az iskolák diákönkormányzati tagjaitól lehet beszerezni.

    2024.12.21.
  3. Megérkeztek a pingvinek

    A héten kettő, korcsolyázást segítő kis pingvin érkezett a Kori Ligetbe. A Zichy liget korcsolyapályája a téli szünetben 10:00 és 20:00 között lesz nyitva, ettől eltérően csak december 24-én, amikor 8:00 és 12:00 között lehet korcsolyázni. A Kori Liget december 31-én is este nyolcig várja a korcsolyázókat, január elsején pedig csak 15:00-kor nyit majd a pálya.

    2024.12.21.
  4. Gyertyagyújtás Öreghegyen

    Az ünnepvárás jegyében telt a péntek délután az Öreghegyen, a Késmárki közben. A kültéri programokat a szél miatt igaz beköltöztették a Karl-villában található önkormányzati képviselői irodába, ahol a gyerekek mézeskalács házikót díszíthettek, a Tekergő Meseösvény pedig zenés meseelőadást tartott.

    2024.12.20.