-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
Szökőkutat adtak át szombaton a Palotavárosban
2008.09.22. 01:42 |
A Palotavárosban, a Tolnai és a Sziget utca közötti parkban, a szánkózódombok között szökőkutat építettek, melyet szombaton délelőtt adtak át. Farkas László környék önkormányzati képviselője arról tájékoztatott, hogy 10 millió forintból valósult meg a szökőkút, melynek a környékén új virágágyásokat és padokat telepítettek. Az átadáson ott volt a város polgármestere Warvasovszky Tihamér is.
KÉPGALÉRIA
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_03/szokokut_kicsi2.jpg)
A szökőkút környéke igazi találkozóhellyé válhat a Palotavárosban, a víz csobogó, zubogó hangja pedig megnyugvást ad annak, aki megpihen a kényelmes padokon mellette. Neve még nincs a szökőkútnak, a tervek szerint a szomszédos Tolnai Utcai Általános Iskolába járó gyerekek nevezik majd el. A létesítmény az önkormányzat, vállalkozók, civilek és magánszemélyek összefogásával valósult meg -mondta a körzet képviselője. A kút különleges, színes díszvilágítást is kapott.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_03/szokokut_kicsi3.jpg)
Farkas Lászó kiemelte, hogy megérdemlik a palotavárosiak a díszkutat, hiszen még az átadás napján is sokan dolgoztak a környezetük megszépítése érdekében, a tolnais diákok például egy egész konténerre való szemetet gyűjtöttek össze. Székesfehérvár polgármestere Warvasovszky Tihamér arról beszélt az átadáson, hogy a "fehérváriak érezzék jól magukat lakhelyükön, és tegyenek is annak érdekében, hogy a körzet ahol élnek tiszta és komfortos legyen. Az átadott szökőkút is ebben segít."-mondta.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_03/szokokut_kicsi4.jpg)