Szorosabb együttműködés a Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulásban

 Közös projektekről, pályázati lehetőségekről és a már megkezdett együttműködés szorosabbra fűzéséről volt szó a Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás keddi munkaértekezletén. A 18 tagtelepülést számláló Társulás polgármesterei egyeztettek fejlesztési elképzeléseikről, és számba vették, mik azok a több települést is érintő problémák, melyek megoldására közös projekteket lehet kidolgozni.

2005.06.02. 13:11 |

 Közös projektekről, pályázati lehetőségekről és a már megkezdett együttműködés szorosabbra fűzéséről volt szó a Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás keddi munkaértekezletén. A 18 tagtelepülést számláló Társulás polgármesterei egyeztettek fejlesztési elképzeléseikről, és számba vették, mik azok a több települést is érintő problémák, melyek megoldására közös projekteket lehet kidolgozni.

 Az önkormányzatok közti együttműködés fontosságát hangsúlyozták a munkaértekezleten a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársai is, akik az egész régióból várják a települések, kistérségek projektötleteit és segítséget nyújtanak a pályázatok kidolgozásában. A projektgyűjtésnek nagy jelentősége van, hiszen most zajlik a második Nemzeti Fejlesztési Terv kidolgozása, és az intézkedéseket a valós helyi igényekhez, kezdeményezésekhez igazodva kell kialakítani.

 A munkaértekezleten állást foglaltak a helyi önkormányzatok felhalmozási, felújítási feladatai teljesítésére kiírt megyei pályázaton (CÉDE) nyert idei több mint 18 milliós kistérségi keret felosztásáról. Ennek megfelelően idén Csór részesül támogatásban új építés telkek szennyvízelvezetésének megoldására, Lovasberény szolgálati lakások felújítására kap forrást, Nádasdladányban az általános iskola homlokzatának felújítását oldják meg, Iszkaszentgyörgyön pedig az általános iskola tornatermének padozatát cserélik ki. Pátka ivóvízhálózat kiépítésére kapott pénzt. Az év későbbi időszakában kap támogatást Moha az orvosi rendelő kialakítására, illetve Lovasberény az iskola felújítására. A CÉDE-keret felosztására tett kistérségi javaslat a Megyei Területfejlesztési Tanács csütörtöki jóváhagyó döntését követően válik jogerőssé.

Gazdaság

  1. Ikarus buszok Lengyelországban

    Augusztus 1-től állnak forgalomba a lengyelországi Szczecinek városban az Ikarus zéró emissziós buszai, amelyek megérkezésével a legrégebbi belsőégésű járműveket kivonják a forgalomból. Ilyen elektromos Ikarus buszok közlekednek Székesfehérváron is már lassan két éve.

    2024.07.26.
  2. Munkaerőpiaci támogatások

    A Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósuló GINOP PLUSZ-3.1.1-23-2023-00001 „Pillér” projekt célja a munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése, az álláskeresők és inaktívak foglalkoztathatóságának javítása, valamint a program célcsoportjába tartozók nyílt munkaerőpiacon való tartós integrációja.

    2024.07.18.
  3. Megújult az Alpha Patika

    A megújult Alpha Patika avatóünnepségére került sor hétfőn a József Attila utca 39. szám alatt. Alma referencia patikaként működik a dr. Horváth Máté által vezette gyógyszertár. Szélesebb választékkal, és jelentősen kibővült kiszolgálótérrel találkozhatnak a betegek és azok, akik egészségmegőrzés céljából vásárolnak patikai termékeket.

    2024.07.01.
  4. NAV ellenőrzések

    A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a Velencei-tó térségében ellenőrzik a számla- és nyugtaadást továbbá fokozottan ellenőrzik a jövedéki kiskereskedőknél a jövedéki termékek eredetét. A szezonáliszöldség- és gyümölcsértékesítőknél illetve a fagylalt értékesítőknél ellenőrzik a nyugtaadást valamint az alkalmazottak bejelentését.

    2024.06.27.