-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Sztárok a Bartók Béla téren - idén is lesz Alba Regia Feszt
A fesztivál első napján a United Expreience nyitja meg a nagyszínpadot. A zenekar egy óriási bejelentést tartogat a fesztivál látogatóinak, ezen az eseményem mutatják be új énekesüket. Ezt követően a Babos-László-Tátrai Trio ad koncertet a Bartók Béla téren. A Liszt Ferenc-díjas zenészekből álló formáció egy egészen új hangzást hoz létre a színpadon együtt.Másnap Vörös Janka és a Mike Gottthard Electric Shock várja a nagyérdeműt. A Mike Gotthard Electric Shock dobosát, Borlai Gergőt nem kell senkinek sem bemutatni. Magyarország legtehetségesebb jazz-dobosaként számon tartott, Arany Dobverő-díjjal is méltatott zenész jelenleg Los Angelesben él.
A Nagyszínpadon szerda este Harcsa Veronika, majd a Random Trip zárja a fesztivált. Harcsa Veronika generációjának egyik legsokoldalúbb és legkiemelkedőbb énekese, aki Magyarországon túl a nemzetközi jazzközönség figyelmét is kivívta. Fő projektje jelenleg a Gyémánt Bálinttal közös akusztikus duó, melyet a fesztivál közönsége is meghallgathat augusztus 9-én. A Random Trip is koncertezik a nagyszínpadon. A csapat ezúttal KosziJanka énekesnővel és Mc Kemonnal áll színpadra. A grenadai születésű rapper az improvizáció és freestyle nagymestere, garantáltan felpörgeti a hangulatot!
Mindeközben a Múzeum Udvarban felállított kisszínpadon hétfőn az Equinox és a Singer Street, kedden a BBNQ & Pocsai Kriszta és Ludányi Tamás Quartet, szerdán pedig a Gudics-Vörös Trio és Bogdán Norbert zenekarokat hallhatjuk.
2017.08.07 (hétfő)
Nagyszínpad:
19:00 Babos-László-Tátrai Trio
21:00 United Experience
Múzeum Udvar:
18:00 EQUINOX
20:00 Singer Street
2017.08.08. kedd
Nagyszínpad:
19:00 Vörös Janka e-series
21:00 Mike Gotthard Electric Shock (RU)
Múzeum Udvar:
18:00 Bágyi Balázs New Quartet & Pocsai Kriszta
20.00 Ludányi Tamás Quartet
2017.08.09 szerda
Nagyszínpad:
19:00 Harcsa Veronika – Gyémánt Bálint
21:00 Random Trip
Múzeum Udvar:
18:00 Gudics-Vörös Trio
20:00 Bogdán Norbert zenekar