-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Szülők és gyerekek - elszakadások és visszautak
Visszatalálunk egymáshoz? annak az előadásnak a címe, amit a Székesfehérvári Waldorf Egyesület szervez január 26-án 17.30 órára a Művészetek Házába. Az előadó pedig nem más, mint a Waldorf-képzés egyik fő szervezője, dr. Vekerdy Tamás pszichológus, író. A szervezők az előadás ideje alatt gyermekfelügyeletet biztosítanak. Így, aki csöppségével érkezik, az is maximálisan az előadóra tud figyelni.
2017.01.24. 12:44 |
Visszatalálunk egymáshoz? annak az előadásnak a címe, amit a Székesfehérvári Waldorf Egyesület szervez január 26-án 17.30 órára a Művészetek Házába. Az előadó pedig nem más, mint a Waldorf-képzés egyik fő szervezője, dr. Vekerdy Tamás pszichológus, író. A szervezők az előadás ideje alatt gyermekfelügyeletet biztosítanak. Így, aki csöppségével érkezik, az is maximálisan az előadóra tud figyelni.
„A kamaszkor a második születés kora. Német Waldorf-tanárok erre azt mondták, hogy a kamaszra ki kéne írni: 'átépítés miatt átmenetileg zárva'. A szülőnek ezt ki kell bírnia, 'röpke' 3–8 év, aztán a gyerek visszatér hozzánk, és újra kedves lesz. Szülőként olyannak kell lenni, mint egy jó trénernek, aki elkapja a tornászt, amikor zuhan, de nem fogja végig a nyújtón. A kamaszt csak kamaszkora előtt lehet 'nevelni', de akkor is inkább az őszinte együttélés a fontos. A szülők számára igazi próbatétel a kamaszkor, hiszen meg kell tanulniuk elengedni a gyermeket, el kell fogadniuk, hogy bár igényli a szülők közelségét, ezt nem mutatja ki. Ilyenkor a legtöbb, amit a szülő tehet, hogy elviseli a kamasz jelenlétét, s támogatásáról biztosítja."
A fenti idézet dr. Vekerdy Tamás Facebook-oldalának legfrissebb bejegyzése. A méltán elismert pszichológus, író a magyarországi Waldorf-pedagógia egyik fő hirdetője, az emberközpontú pedagógiai módszer intézményekben való terjesztésének szervezője. A Kiss Árpád- és a Hazám-díjjal kitüntetett egyetemi tanár gondolatait, világnézetét, valamint a szülők és a gyerekek közötti kapcsolatokról, elszakadásokról és visszatalálásokról alkotott véleményét bárki személyesen is megismerheti, aki január 26-án, csütörtökön 17.30 órakor ellátogat a Művészetek Háza színháztermébe, ahol a pszichológus tart előadást.
A Székesfehérvári Waldorf Egyesület által meghirdetett program belépődíja 3500 forint. A szervezők az előadás ideje alatt gyermekfelügyeletet biztosítanak. Így, aki csöppségével érkezik, az is maximálisan az előadóra tud figyelni, miközben gyermeke felhőtlenül játszhat.