-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02.
Szünet után nyerte meg a meccset a Vidi a kieső Kaposvár ellen
Az utolsó helyezett Kaposvárt fogadta a bajnokság 28. fordulójában a harmadik helyét megtartani szándékozó Videoton. A piros-kékek győzelmi kényszerben voltak, mert a rivális Ferencváros győzött szombat délután. Az első félidőben nem sikerült feltörnie a reteszt a Vidinek, szünet után Zé Luis gyorsan vezetést szerzett. Nikolics is betalált, összességében magabiztosan nyert, és továbbra is harmadik a fehérvári csapat, két fordulóval a vége előtt.
Videoton - Kaposvár 2-0 (0-0)
Videoton - Kaposvár 2-0 (0-0)
2014.05.10. 18:05 |
Az utolsó helyezett Kaposvárt fogadta a bajnokság 28. fordulójában a harmadik helyét megtartani szándékozó Videoton. A piros-kékek győzelmi kényszerben voltak, mert a rivális Ferencváros győzött szombat délután. Az első félidőben nem sikerült feltörnie a reteszt a Vidinek, szünet után Zé Luis gyorsan vezetést szerzett.
A két kezdőcsapatban összesen három Magyarországon született játékos kapott helyet, a légiósparádé kissé meglepő volt, tudva, hogy a somogyiak már szinte biztos kiesők. A Vidi kezdője nem okozott meglepetést, Calatayud - Brachi (Gyurcsó), Vinícius, Juhász, Stopira - Caneira, Vítor Gomes - Álvarez (Kovács), Nildo (Zé Luis), Oliveira - Nikolics összetételben küldte pályára csapatát José Gomes, akinek (ezzel együtt) két bajnokira és egy Ligakupa-döntőre kell még felkészítenie a Vidit. Sajtóhírek szerint már megvan az utódja Gennaro Gattuso személyében, de persze ezt a klub (még) nem kommentálta. A 6. percben jött az első helyzet, Nildo elől mentett a kaposvári kapus, Rusák. Nem volt meglepő, hogy visszahúzódott a vendégcsapat, az már inkább, hogy nem nagyon tudott ezzel mit kezdeni a Vidi. A 24. percig kellett várni a következő esélyre, ekkor Alvarez tornáztatta meg Rusákot, aki utána még egyszer védett ebben a percben. Sokkal többet már nem is kellett neki az első félidőben, veszélytelenül támadott a Vidi.
![](/_user/0/Image/00000somizoli_2014/0000majus_1/37568.jpg)
A szünetben Zé Luist cserélte be José Gomes - hat perccel a második félidő kezdete után ez már nyerő húzásnak tűnt, mert Nikolics lefejelt labdájával a cserecsatár szerezte meg a vezetést! Az 58. percben ziccert rontottak a vendégek, majd Oliveira vacakolt helyzetben - egy perc alatt itt is, ott is lehetett volna gól. Diallo tekerését védte látványosan Calatayud a 67. percben, ez is jelezte, hogy nem törődik bele sorsába a Kaposvár. De a 74. percben a túlságosan kinyíló védelmét mattolta a Vidi, rádásul a Stopira-Oliveira-Nikolics akció végén a gólkirályi címhez is eggyel közelebb került a legeredményesebb fehérvári csatár. A Kaposvár helyzetét egy kiállítás is nehezítette, bár ez már nem sokat számított. A Kaposvár vereségével kiesett, a Vidi pedig őrzi a bronzérmes pozíciót.
Videoton - Kaposvár 2-0 (0-0)
Gl.. Zé Luis, Nikolics
Gl.. Zé Luis, Nikolics