-
Aréna túra
Augusztusban is minden szombaton 17.00 órakor indul a panoráma busz a székesfehérvári Piac-téri buszpályaudvarról. A kabrió buszos városnézés során az idegenvezető a város titkairól mesél, az Alba Arénába érkezve pedig a multicsarnok felfedezésére indulhatunk.
2024.07.29. -
Szépkorúak seregszemléje
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ 2024-ben újra megrendezi a már hagyományos Szenior Ki mit tud? versenyt a Fejér vármegyei nyugdíjasok számára előadóművészet, valamint képző-, ipar- és népművészet kategóriákban. A színpadi produkciókból előválogatókat, a beérkezett műalkotásokból pedig kiállítását is rendeznek – végül pedig gálaműsort tartanak a legjobbakból.
2024.07.29. -
Királyok a Belvárosban
Utolsó eseményéhez érkezik augusztus első szombatján a Székesfehérvári Királyi Napokat felvezető programsorozat: augusztus 3-án 17 órától a Magyar Szent Család – vagyis Szent István király, felesége, Boldog Gizella királyné és fiuk, Szent Imre herceg – óriásbábjai régizenészek és hagyományőrző csapatok kíséretében vonulnak végig a Fő utcán.
2024.07.29. -
Idén is lesz Boglárka-túra
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezik a Boglárka-napi lepketúrát a székesfehérvári Demkóhegy környékén. Augusztus 3-án, szombaton reggel 8 órakor lesz a találkozó a Borszéki utcai vasúti átkelőnél, a gólyafészek alatt.
2024.07.28.
Szurikátákkal is várja a családokat Börgöndön az állatsimogató
![Szurikátákkal is várja a családokat Börgöndön az állatsimogató](/_upload/images/news/54223/Fertozug_Allatsimogato_Borgond-42.jpg)
A parkban található állatok nagyon szelídek és közel engedik magukhoz a gyerekeket is, hogy megsimogathassák őket.
Az állatsimogatóban a nyári szünetben kilenc héten keresztül lesz tábor a gyerekeknek.
Az állatsímogató kitalálója annak idején Péterfi Mihály volt és most egy szintén nagyszerű ember vette át a szabadidőparkot, ami nagy örömmel tölt el - mondta Dienesné Fluck Györgyi Börgönd önkormányzati képviselője.