-
Horvát vagy azeri ellenfél jöhet
Az UEFA sorsolásán eldőlt, hogy amennyiben továbbjut a Fehérvár FC a ciprusi ellenfele ellen a Konferencia Ligában, akkor a rájátszásban az NK Osijek (horvát) - PFC Zire (azeri) párharc győztesével találkozik. A KL rájátszás első mérkőzését a versenynaptár szerint 2024. augusztus 22-én, a visszavágót pedig augusztus 29-én rendezik.
2024.08.06. -
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02.
Szurkolói információk a DVTK elleni bajnoki találkozóra
Az OTP Bank Liga 30. fordulójában a DVTK csapatát fogadja a Videoton a Sóstón. A két együttes legutóbb a Ligakupa döntőjében találkozott egymással, akkor a borsodiak nyertek 2-1-re. A Vidiek mindenképpen győznie kell, ha oda akar érni a harmadik helyre.
2014.05.28. 08:51 |
Az OTP Bank Liga 30. fordulójában a DVTK csapatát fogadja a Videoton a Sóstón. A két együttes legutóbb a Ligakupa döntőjében találkozott egymással, akkor a borsodiak nyertek 2-1-re. A Vidiek mindenképpen győznie kell, ha oda akar érni a harmadik helyre. A 18 éven aluli gyermekeknek ingyenes a belépés a hazai és a vendég szektorokba is, de 0 forintos jegyet nekik is kötelező váltani a jegypénztáraknál! A Sóstói Stadion kapui 14.30-tól nyitnak június 1-jén. A találkozó napján a stadionnál jótékonysági kezdeményezésben is részt vehetnek a szurkolók.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0miki/01/Vidistadiobelso.jpg)
Jegyértékesítési helyszínek
- Sóstói Stadion (Csíkvári út 10.)
Főpénztár: CS-P 15:00-18:00 között
Külső 2/A pénztár: a mérkőzések előtt két órával
- VidiShop (Piac tér 4.): H-P 9:30-tól-12:30-ig, 13:00-tól-17:00-ig
- Auchan Áruház (Holland fasor 2.): H-V: 8:00-20:00-ig
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0miki/01/Vidijegyar.jpg)
A Videoton FC a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen ismét adománygyűjtést szervez a rászoruló székesfehérvári családok gyermekei részére. Megunt, már nem használt, újszerű játékok, mesekönyvek, sportszerek felajánlását várják a gyűjtés során, amelyekkel örömet lehet szerezni a hátrányos helyzetű gyermekeknek.
A gyűjtés helye és ideje: A MOL Tribün előtti térköves területen a Máltai Szeretetszolgálat sátránál, június 1-jén, 15 órától egészen a Videoton FC – DVTK szezonzáró bajnoki mérkőzés kezdetéig.
A gyűjtés helye és ideje: A MOL Tribün előtti térköves területen a Máltai Szeretetszolgálat sátránál, június 1-jén, 15 órától egészen a Videoton FC – DVTK szezonzáró bajnoki mérkőzés kezdetéig.