Takarékosabban működik a város távhőszolgáltatója

 Fónad Csaba, a Széphő Zrt. új vezérigazgatója tartott ma helyzetértékelőt az eddig eltelt időszakról. Az igazgató elmondta, hogy azonosították az értékteremtő folyamatokat, amelyek között a hőszolgáltatás a legfontosabb. Fónad Csaba az aktualitások között említette, hogy költségracionalizálást vezetnek be a cégnél: minden egyes beszerzésnek lesz személyi felelőse.
2009.07.05. 04:00 |

A tőkepiaci és ingatlankezelési tapasztalattal is rendelkező vezérigazgató elmondta, hogy a panelprogram mintegy 30%-os hőmennyiség csökkenést hozott magával. Az igazgató kiemelte, a piacbővítés irányába kell elmennie a Széphő Zrt-nek, emellett rendszerbe kell integrálni a megyei és városi intézményeket is. Fónad Csaba az aktualitások között említette, hogy költségracionalizálást vezetnek be a cégnél, minden egyes beszerzésnek lesz személyi felelőse. Ezzel kapcsolatban az igazgató megjegyezte, hogy komoly hiányosságok voltak ezen a téren az elmúlt években.
 
Fónad Csaba szólt a cég jövőképéről is, amelynek kialakításakor olyan példákat vesznek alapul, mint például a Győrhő tevékenysége: a cég egy Székesfehérvárhoz hasonló adotttságú városban működik sikeresen és fizet osztalékot az önkormányzatnak. A cég ugyanakkor könnyebb helyzetben van a Széphő Zrt-nél, mivel Győrben önerőből hajtotta végre a város a gázmotoros beruházást.