-
Siki Györgyné köszöntése
A Szamos utca egyik jeles lakóját, Siki Györgyné Erzsi nénit köszöntötte 90. születésnapja alkalmából a városrész önkormányzati képviselője. Szigli István jókívánságok kíséretében nyújtotta át a miniszterelnök gratuláló levelét és a város ajándékát. Jó egészséget kívánt a következő 10-15 évre, amelyet az ünnepelt örömmel fogadott és, mint mondta: „Nem sok idő ez, ha így vagyok, mint most, akkor bírni is fogom!”
2024.07.30. -
Verstábor Székelyföldön
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor idei mottója, Weöres Sándor gondolata: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
2024.07.30. -
Péntekig lesz nyitva az uszoda
Pénteken még nyitva lesz a Csitáry G. Emil Uszoda, utána azonban kezdődik a nyári karbantartás. Megújul egyebek mellett a burkolat a létesítmény bejárata előtt, de a strandra vezető lépcsőt is biztonságosabbá teszik.
2024.07.30. -
Indul a pótfelvételi eljárás
Akik a július 24-én nem jutnak be semelyik felsőoktatási intézménybe, július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhetnek egyetemre. A pótfelvételin az egyetemek általában önköltséges képzéseket hirdetnek meg.
2024.07.30.
Tanévnyitó ünnepséget tartott a Pannon Egyetem
A Pannon Egyetem tanévnyitó ünnepségén Dr. Csapó Csilla, Székesfehérvár alpolgármestere kiemelte: a város célja, hogy olyan szakemberekkel lássák el a cégeket, akik hivatásuknak tekintik a szakmájukat. Az egyetem egymilliárdos beruházással építi fel új, székesfehérvári kampuszát.
2008.09.17. 10:17 |
A Pannon Egyetem tanévnyitó ünnepségén Dr. Csapó Csilla, Székesfehérvár alpolgármestere kiemelte: a város célja, hogy olyan szakemberekkel lássák el a cégeket, akik hivatásuknak tekintik a szakmájukat. Az egyetem egymilliárdos beruházással építi fel székesfehérvári kampuszát.
A tanévnyitón dr. Réti Tamás, a Pannon Egyetem stratégiai fejlesztési-igazgatója elmondta, szeretnének megfelelni a régió munkaerő-piaci igényeinek. Kiemelte, hogy Székesfehérváron egymilliárdos beruházással modern intézmény létesül, amely informatikai és mechatronikai képzésnek ad helyet.
Dr. Csapó Csilla alpolgármester a tanévnyitón azt kívánta a hallgatóknak, hogy a Fehérváron töltött évek után találják meg munkahelyüket és számításaikat az informatika és a mechatronika területén.
Dr. Husvéth Ferenc rektor-helyettes jelentős változásokról beszélt a Pannon Egyetem életében, kiemelve többek között az új kutatóhelyek és hallgatói létesítmények építését. A rektor-helyettes a székesfehérvári tanévnyitón köszönetet mondott az Albacompnak is: a cégnek jelentős szerepe van abban, hogy ez a képzési forma létrejött a városban.