-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Tanulmányi pályázat roma tanulóknak/hallgatóknak
Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium és a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány közösen tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet roma tanulók/hallgatók részére tanulmányi sikerességük előmozdításának támogatására. A pályázatról a részletes kiírást itt találja!
Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium és a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány közösen tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet roma tanulók/hallgatók részére tanulmányi sikerességük előmozdításának támogatására.
Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium és A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány közösen tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdetnek a 2005/2006. tanév I. félévére az alap-, közép- és felsőfokú tanulmányokat folytató roma tanulók részére tanulmányi sikerességük előmozdítása céljából.