-
Egygólos vereség Cipruson
A Fehérvár FC 1-0-ra kikapott a ciprusi Omonia vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A nyáron kinevezett Pető Tamás vezetőedző irányításával két-két siker és döntetlen után először szenvedett vereséget a Fehérvár. Omonia - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
2024.08.09. -
U20-as válogatottak a DKKA-nál
Néhány hete még Katona Boglárka és Takács Dorina is a korosztályos Európa-bajnokságon szerepelt – most mindketten Székesfehérvárra igazoltak.
2024.08.08. -
Röplabda csarnok épül
Új sportcsarnok épül városunkban. A PORTÉPO Kft. és a Máv Előre Sport Akadémia megállapodásáról, illetve a klub jövőjéről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
2024.08.09. -
Kék-fehér jövőkép
Komoly jövőképet kínál a MÁV Előre Röplabda Akadémia a fiataloknak. A megújult rendszerről sajtótájékoztató keretében számoltak be a klub vezetői.
2024.08.08.
Tarjánt is bevették a fehérvári karatékák
Tarján idén tizenkilencedik alkalommal adott otthont a J&S SPEED Kupa elnevezésű utánpótlás kyokushin karate versenynek. A rendezvény iránt immár hagyományosnak mondható az óriási érdeklődés. 415 versenyző lépett tatamira testvédős küzdelem és formagyakorlat versenyszámokban.
2016.05.09. 15:39 |
Tarján idén tizenkilencedik alkalommal adott otthont a J&S SPEED Kupa elnevezésű utánpótlás kyokushin karate versenynek. A rendezvény iránt immár hagyományosnak mondható az óriási érdeklődés. 415 versenyző lépett tatamira testvédős küzdelem és formagyakorlat versenyszámokban.
Az ország minden területéről érkező versenyzőkön kívül Szlovákia és Horvátország legjobbjai is harcba szálltak a diadalért. Harcból pedig kijutott mindenkinek bőven, hiszen az indulók nagy száma miatt csak 2-3 győztes mérkőzéssel lehetett a dobogó közelébe férkőzni.
A Fehérvár Karate Akadémia versenyzőinek a dobogó közelébe férkőzéssel nem, csak az arra való felállással akadt némi problémája. A menetelést idő előtt befejezve az 5-8. helyen végzett Fekete Panna, Kántor Viktória, Kulcsár László és Németh Máté.
![](/_user/0/Image/000000SPORT_2016/majus/0509_karate_kantor_nagy.jpg)
Puszta Péternek egészen az elődöntőig kitartott a szerencséje, ám itt egy nyúlfarknyi ponttal alulmaradva kénytelen volt beérni a bronzéremmel a gyermek I ffi. könnyűsúlyban.
A gyermek II. ffi. könnyűsúly két fehérvári résztvevővel indul. Szűcs Ferenc és Hortobágyi Kristóf parádés győzelmek sorozatát mutatta be, míg egyikük az elődöntőben, másikuk a döntőben szembe nem került egy kiváló szolnoki fiúval, akin egyikük sem tudott felülkerekedni. Szégyenkezni valójuk egyáltalán nincs, mivel nagy csatákban vívta ki Feri a bronz-, Kristóf pedig az ezüstérmet.
![](/_user/0/Image/000000SPORT_2016/majus/0509_karate_hortobagyi.jpg)
Farkas Ágnes a csapat egyetlen ifi lány versenyzőjeként testvédős KO szabályrendszerben mérkőzött. Mondhatnánk, hogy a jó szereplés tőle elvárható volt, hiszen az utóbbi időben ahol rajthoz állt, verhetetlennek bizonyult. A dolog azonban mégsem volt ilyen egyszerű. Ági csak az elmúlt néhány hónapban ismerkedett meg ezzel a szabályrendszerrel, eddig a jóval tágabb repertoárt lehetővé tevő testvédő nélküli knock-down küzdelemben jeleskedett. Testvédőben idáig még mérkőzést sem sikerült nyernie. Most ezt a hiányosságot bepótolta, hiszen négy kemény mérkőzésen kivívott briliáns győzelem után emelhette magasba az ifi lány könnyűsúly győztesének kijáró kupát.
![](/_user/0/Image/000000SPORT_2016/majus/0509_karate_farkas.jpg)
Az ifi fiúk és a juniorok néhány hét múlva Siklóson állnak rajthoz, a szentesi világkupa felkészülésének utolsó állomásaként.