-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Társadalmi vitán március 27-ig a II. Nemzeti fejlesztési terv
Az interneten is elérhetők a II. Nemzeti fejlesztési terv dokumentumai, a társadalmi vita első szakasza várhatóan március 27-ig tart.
Társadalmi vitára bocsátotta a II. Nemzeti fejlesztési tervet és annak munkaanyagait a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) - közölte az EU-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter szerdán. A Nemzeti Fejlesztési Hivatal 5500 szervezetet kér fel véleményezésre, az anyagokat kitették a hivatal honlapjára, így azokhoz bárki hozzászólhat.
2006.03.02. 08:04 |
Az interneten is elérhetők a II. Nemzeti fejlesztési terv dokumentumai, a társadalmi vita első szakasza várhatóan március 27-ig tart.
Társadalmi vitára bocsátotta a II. Nemzeti fejlesztési tervet és annak munkaanyagait a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) - közölte az EU-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter szerdán.
Baráth Etele emlékeztetett arra, hogy a fejlesztéspolitikai kabinet hétfőn, a kormány pedig kedden hagyta jóvá a dokumentumokat, amelyek a 2007 és 2013 között megvalósuló beruházási folyamatokat határozzák meg.
A Nemzeti Fejlesztési Hivatal 5500 szervezetet kér fel véleményezésre, az anyagokat kitették a hivatal honlapjára, így azokhoz bárki hozzászólhat.
Április 4-én tárgyal róla ismét a kormány
A társadalmi egyeztetés első szakasza március 27-éig tart. A kormány április 4-én ismét megtárgyalja a munkaanyagot, majd április 5-én kezdetét veszi a társadalmi egyeztetés második szakasza, ekkor a végrehajtáshoz kapcsolódó operatív programok is a vita részévé válnak.
A tervek szerint a kormány június 20-án dönt a II. Nemzeti fejlesztési tervről és az ahhoz tartozó operatív programokról. A dokumentumokat Magyarország június 23-án adja át az Európai Bizottságnak.
Társadalmi egyeztetést tartanak a készülő, úgynevezett komplex programokról is, amelyeknek egy része bekerül majd az ágazati operatív programokba. A komplex programok közül március 16-án a fejlesztési "pólusokról", március 14-én a logisztikai vállalkozásokról, március 21-én az oktatásügyről, március 22-én a kis- és középvállalkozásokról, március 23-án az egészségügyről, március 28-án az e-közigazgatásról, március 29-én a megújuló energiaforrásokról, április 4-én a Duna-programról tart társadalmi egyeztetést az NFH.