-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Tavasszal folytatódik a Géza nagyfejedelem tér megújítása
![Tavasszal folytatódik a Géza nagyfejedelem tér megújítása](/_upload/images/news/77879/Geza_nagyfejedelem_ter_asatas-0023.jpg)
Az elmúlt években jelentős megújuláson esett át a Szent II. János Pál pápa tér és környezete.
Az Arany János utca 2017-18-ban, közműcserével és burkolatfelújítással megvalósult felújítását követően a Belváros legmagasabb pontján folytatódott a munka: létrejött egy, a burkolatában is egységes tér, ahol a Szent István-székesegyház oldalában immár az egykori sírokat, középkori városfalakat is jelzi a kövezet.
Miközben a külső után belül is megújult a Bazilika, megkezdődtek a munkálatok a Géza nagyfejedelem téren is. Elsőként a régész szakemberek dolgoztak a területen, a tavaly ősszel lezárult ásatás során kisebb falszakaszok, falmaradványok kerültek elő az egykori ispáni, majd később király várból, valamint előbukkant egy török kori utca térkőburkolata is. Az eredmények alapján a középkori Székesfehérvár egyik legfontosabb részét sikerült tovább kutatniuk a szakembereknek.
Kattintson a képre, ha le szeretné tölteni .pdf-ben a tervet!
A téli időszak eddig nem kedvezett a kültéri munkavégzésnek, de tavasszal folytatódhat a területen a munka.
A közgyűlés jövő héten dönt a város idei költségvetéséről, amelyben a Géza nagyfejedelem tér befejező üteméhez szükséges forrás is szerepel. A zöld- és a burkolt felületek megújításával – és Géza nagyfejedelem szobrának visszakerülésével – egy újabb, megszépült közösségi térrel gazdagodik majd Székesfehérvár Belvárosa.