-
Várják a fiatalok jelentkezését
Közösségi oldalán jelentette be a Feketehegy SE, U17-es csapatuk elkezdte az edzéseket a Bébic utcai műfüves focipályán. A munkát új szakmai vezetőjük, Csongrádi Ferenc irányításával kezdték el, aki egyben a felnőtt, megye 3-as csapat vezetőedzője is. Az egyesület várja a fiatalok jelentkezését.
2024.08.10. -
Egygólos vereség Cipruson
A Fehérvár FC 1-0-ra kikapott a ciprusi Omonia vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A nyáron kinevezett Pető Tamás vezetőedző irányításával két-két siker és döntetlen után először szenvedett vereséget a Fehérvár. Omonia - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
2024.08.09. -
Röplabda csarnok épül
Új sportcsarnok épül városunkban. A PORTÉPO Kft. és a Máv Előre Sport Akadémia megállapodásáról, illetve a klub jövőjéről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
2024.08.09. -
Kék-fehér jövőkép
Komoly jövőképet kínál a MÁV Előre Röplabda Akadémia a fiataloknak. A megújult rendszerről sajtótájékoztató keretében számoltak be a klub vezetői.
2024.08.08.
Tavaszváró asztalitenisz verseny a Hétvezér Általános Iskolában
A kora délutánig tartó csaták során szinte minden korosztály szerepelt a Hétvezér Általános Iskolában. Az egyéni és páros versenyszámok mellett már a kiírásban is létjogosultságot nyert az egyre népszerűbb vegyes páros. Az eseményen vegyes, illetve kieséses rendszerben is összemérhették tudásukat a résztvevők.
2017.03.05. 10:51 |
Vasárnap reggel újabb Fejér Megyei Amatőr Asztalitenisz Versenyre várták a sportolni vágyókat a Hétvezér Általános Iskolában. A Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség által szervezett esemény fő célja a sportág népszerűsítése, továbbá a versenyzési lehetőség biztosítása volt. A programon bárki részt vehetett, aki az asztalitenisz sportágban nem igazolt játékos.
Legutóbb harminchárom nevező állt asztalhoz (huszonhárom férfi, hat nő és négy diák), akik akár két-három versenyszámban megküzdtek az ellenfelekkel. A vasárnapi sportos program megnyitóján Deák Lajosné önkormányzati képviselő, Magony Tamás, a Civil, Ifjúsági és Sportiroda munkatársa és Horváth István, a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség elnöke kívánt aktív kikapcsolódást és jó játékot minden résztvevőnek.
A kora délutánig tartó csaták során szinte minden korosztály szerepelt. Az egyéni és páros versenyszámok mellett már a kiírásban is létjogosultságot nyert az egyre népszerűbb vegyes páros. Az eseményen vegyes, illetve kieséses rendszerben is összemérhették tudásukat a résztvevők. A verseny kategóriáinak első három helyezettje éremdíjazásban részesültek.