-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Tehetséggondozás a ciszterci gimnáziumban – országos 18. hely
A székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium 18. helyen végzett az iskolák azon országos rangsorában, amely a pedagógiai hozzáadott értéket vizsgálja. Az értékelés azt igyekszik megmutatni, mit tesznek hozzá az intézményben dolgozó pedagógusok ahhoz, ami a hozzájuk került tanulóban már eleve megvan.
2017.07.24. 07:44 |
A vizsgálat alapját az országos kompetenciamérés mutatói jelentették. Az adott év teszteredményei, a szociális helyzetet leíró családiháttér-index (CSHI), valamint a két évvel korábbi eredmények alapján állítottak fel egy sorrendet, amely az ismert teszt-, érettségi- és versenyeredményeket felvonultató HVG-rangsortól teljesen különböző képet ad az iskolákról. A pedagógiai munka értékére hívják fel a figyelmet ezzel a rangsorral, amelyben előkelő helyet szerzett a székesfehérvári iskola.