Téli mesével folytatódik a Zenede Bábszínház előadássorozata

Az őszi mese után - melyben az apró hangszereket mutatták be a Hermann Zeneiskola pedagógusai a gyermekeknek - a most induló téli előadások alkalmával az óriás hangszereké lesz a főszerep. A zene világát bemutató foglalkozássorozat olyan kedvelt a fehérvári óvodák körében, hogy fél nap alatt szinte minden időpontot lefoglaltak.
2017.01.23. 13:56 |

A Székesfehérvári Hermann László Zeneiskola, Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola hét évvel ezelőtt indította útjára előadássorozatát azzal a szándékkal, hogy egy-egy mesén keresztül ismertesse meg az óvodásokkal a hangszerek világát. Az ötletadó és a programot azóta is folyamatosan szervező Magyarné Tima Zsuzsa arról adott tájékoztatást, hogy az őszi mesét követően – mely Az elveszett hangszer volt, és amiben az apró hangszereket mutatták be – idén a téli mesével folytatódik a sorozat. Az előadás címe: Medve Móric kívánsága. Ebben a gyerekek az óriás hangszerekkel ismerkedhetnek meg. Mint azt a szervező elárulta, nyolc előadást hirdettek meg, melyek mindegyikén teltházra számítanak. A program olyan sikeres, hogy az időpontokat szinte fél nap alatt lefoglalták az óvodák.
 
A téli mesét először január 27-én, pénteken 9.30 órakor mutatják be a zeneiskola nagytermében, majd ugyanezen a napon 10.30 órakor is sor kerül a foglalkozásra. S szintén ezzel a két kezdési időponttal lesznek előadásaik február 3-án, 10-én és 17-én is. A mese szereplőit alakító és bábozó zenetanárok – akik a tanítás mellett kedvtelésből vállalják az előadásokat - nagyon szeretik ezeket a foglalkozásokat, amikre mindig nagyon lelkesen készülnek. S most is alig várják, hogy a kis ovisoknak elmesélhessék mi is Medve Móric kívánsága.