Testvértábort rendezett a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület

A Vigyázó Kéz Gyermek- védelmi Egyesület szervezésében tizennegyedik alkalommal valósulhatott meg az a „Testvértábor”, ahol az állami gondozásba vett, de különböző településeken élő vér szerinti tesók együtt nyaralhattak egy hétig Balatonfenyvesen.
2013.08.30. 08:08 |
A „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület szervezésében tizennegyedik alkalommal valósulhatott meg az a „Testvértábor”, ahol az állami gondozásba vett, de különböző településeken élő vér szerinti tesók együtt nyaralhattak egy hétig Balatonfenyvesen.
Miközben minden gyermekvédelmi szakember egyet ért abban, hogy a testvéreket nem szabad szétválasztani állami gondozásba vételkor sem, mégis több mint száz gyermek várt arra, hogy augusztus végén egy hetet együtt tölthessen testvéreivel a „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület szervezésében.
Augusztus 21-e és augusztus 27-e között  rendezték meg a tábort, amelyet a Székesfehérvár MJV Társadalmi Felelősségvállalási Alprogram 110 ezer forinttal, a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány 290 ezer forinttal támogatott. Ezen kívül a különélő testvérek javára 2012. decemberében Kortárs Művészeti Aukciót is rendeztek, az itt befolyt 300 ezer forint szintén hozzájárult a tábor költségeinek fedezéséhez.
 
A táborba azon testvérpárokat várták, akik a sors különös akaratából más-más településen és intézetekben nevelkednek. A 3-18 éves korú testvérpárok gyermekotthonokból és nevelőszülőktől érkeztek Csákvárról, Csókakőről, Kulcsról, Velencéről, és Székesfehérvárról. A programok között szerepelt egy kirándulás erdei kisvasúttal a Kis-Balaton természetvédelmi területén, valamint másnap a Balaton élővilágát bemutató tanösvényt is végigjárták a résztvevők. A testvérek fürödni is tudtak a Balatonban és vízibiciklizésnek is nagy sikere volt.