Tízezrek vigadtak szombaton Székesfehérváron

2008.09.27. 19:26 |
 Több tízezer ember vett részt a Fehérvári Vigasságokon szombaton Székesfehérvár Belvárosában. A Várkörúton 271 bográcsban készült lecsó, a Városház téren és a Fő utcán vásározók tucatja kínálta portékáikat, a Csónakázó tónál pedig már az előfutamokra is rengetegen voltak kíváncsiak a IV. Sárkányhajó fesztiválon.
KÉPGALÉRIA  a Fehévrári Vigasságokról és a Lecsófesztiválról!

Minden eddiginél többen neveztek az idei Lecsófesztiválra: az idén 271 bogrács alatt égett a láng a Várkörúton. A nagy érdeklődést jelezte, hogy jóval sűrűbben helyezkedtek el az asztalok, és mint a korábbi években. Baráti társaságok, sportklubok, lakóközösségek, cégek, pártok és civil szervezetek is megpróbálkoztak a győztes alkotás elkészítésével. A szervezők főzőhelyet, asztalt, tűzifát és padot is biztosítottak a nevezőknek.


Már a délelőtti órákban sok érdeklődőt vonzott az illat, az emberek tömött sorokban lestek bele a bográcsokba. A zsűri az idei évben változtatott az értékelés módján: a 271 lecsóból összesen 20 „alkotást” választottak ki és ezek között sorsolással döntötték el a helyezetteket. A harmadik helyezett Molnár Mária, a második Viczi Hajnalka, az első helyezett pedig Varga Katalin lett. A „lecsókirálynőknek” Sipos József főszervező, Warvasovszky Tihamér polgármester és Dér Kata Boglárka szépségkirálynő adta át a díjakat. A díjátadásnál jelen volt Albert Scherrenbacher a város Tiszteletbeli Polgára is, aki a kezdetek óta aktív résztvevője Schwäbisch Gmünd és Székesfehérvár kapcsolatépítésének.

 
A Fehérvári Vigasságok alkalmával a Városház téri színpadon adták át a Királyi Régióért díjat, az elismeréssel minden évben azt a magánszemélyt tüntetik ki, aki a saját szakterületén a legtöbbet teszi a régióért. A Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács döntése alapján az idei évben az a Viniczai László cukrászmester vehetett át a díjat, akit 2006-ban Székesfehérvár díszpolgárává választottak.  Köszöntőjében Székesfehérvár polgármestere kiemelte, a Viniczai cukrásztermékek nemcsak Székesfehérváron és Fejér megyében, hanem az egész régióban elismerést vívtak ki egyedülálló minőségükkel.


A Városház téri színpadon délelőtt fél tizenegytől este tíz óráig zajlottak a programok. A délelőtti órákban az Ort-iki gólyalábas együttes szórakoztatta a közönséget, majd a Bakony Népzenei Együttes és az Ikarus Néptáncegyüttes műsorával folytatódtak a programok. Délután három órától pedig a VIII. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál együtteseinek gálaműsora következett: többek között cseh és olasz zenekarok tudását is megcsodálhatták az érdeklődők. Este utcabál zárta a Vigasságok programjait.


 
Már hagyomány, hogy a Nokia Sárkányhajó fesztivál záró versenyének szeptember utolsó hétvégéjén, Székesfehérvár ad otthont a Fehérvári Vigasságok programsorozat részeként. Évről évre egyre népszerűbb a verseny, mely a nevezési létszámokban is nyomon követhető, közel 70 nevezés futott be a szervezőkhöz. Országos szinten a fehérvári megmérettetést a győri után másodikként jegyzik a szervezők a nevezéseket tekintve az 5 állómásból álló Sárkányhajó Fesztiválok sorában.

Hogy miért is ilyen népszerű a Csónakázó tavi verseny? Hangulatos, festői tája miatt kedvelt a verseny, a pályát könnyedén be lehet látni – tudtuk meg Jánosi Pétertől, a verseny főszervezőjétől, egyben a Magyar Sárkányhajó Szövetség általános elnök-helyettesétől. Egyetlen hibája a pályának, hogy túl sekély, kedvezőbb lenne, ha két méterrel mélyebb lenne a víz. Mint megtudtam ez egyben azt is jelenthetné, hogy a három állomásos Magyar Kupa sorozatba is bekerül a futam.

A Szabadművelődés Háza környékén lakók már a hét elejétől kezdve hangolódhattak a fesztiválra, ugyanis délutánonként dobpergések csendültek fel a csónakázó tavon. A gyakorlott versenyzők mellett készültek diákok, vállalati kollektívák, baráti társaságok is felejthetetlen élményt nyújtó versenyre. Sokan bizonyára azt gondolják több hónap, esetleg év szükséges a felkészüléshez, pedig nem. A sárkányhajózás az egyetlen vízisport, melyet mindössze 10-15 perc gyakorlás után el lehet sajáttani, nem igényel előképzettséget, talán ennek is köszönhető növekvő népszerűsége. És persze annak, hogy biztonságos a hajó, nem kell félni a beborulástól, de azért az sem árt, ha tudunk úszni.

A versenyszámokat 200 méteres rövidtávon és 2000 méter körpályás, maraton kategóriában rendezték meg, melyre diákcsapatok is nevezhettek. A pénteki előfutamokat követően szombaton került sor a döntőkre, melyből összesen kilencet rendeztek. A látványos, hangulatos és izgalmas küzdelmet látván az ”ég” is tetszését nyilvánította ki, hiszen a második döntőre már a nap is kisütött. A Nebulók futamán bár fehérvári középiskolások is elindultak, túl sok babér nem termett nekik, taroltak a győri tanulók. Nem véletlenül, hiszen a Rába-parti város adottságainak köszönhetően élen jár a sportágban. Természetesen ”hazai” győzelmeknek is örülhettünk, így szombat ”B” döntőjét a fehérvári ”Police Team” nyerte meg. A sárkányhajózás alkalmas csapatépítésre, közösségi szellem formálására is, éppen ezért cégek is elindultak a délután folyamán. A dobos adta ritmus buzdító hatására 16-18 versenyző működött együtt egy hajóban, egy célért – és nem feltétlenül csak a győzelemért…

Szombaton a nap a hagyományos fesztivál partyval ért véget, de vasárnap már ismét sárkányhajók lepik el a tavat, hiszen az első bálozók, - azaz akik most először fognak lapátot -  is megmérkőznek egymással.

Eredmények:
Nebulókupa – Lukács Dragons
”C” – Comenius Titánok és Titanikák
”B” – Police Team
”A” – DVSC Sárkányszív