Teleki Blanka sírjától, Párizsból futnak fehérvárra a telekisek

Teleki Blanka születésének 120. évfordulóján, tavaly a róla elnevezett székesfehérvári gimnázium tanulóiból és tanáraiból álló staféta Erdélyből, Teleki szülőházától futott Fehérvárra. Idén a névadó halálának 155. évfordulója alkalmából még nagyobb feladatra vállalkoztak a telekisek: Párizsból, Teleki Blanka sírjától indulnak a váltófutással. A Teleki Blanka Emlékfutást Székesfehérvár Önkormányzata egymillió forinttal támogatja.
2017.10.11. 09:02 |
Teleki Blanka sírjától, Párizsból futnak fehérvárra a telekisek

Szerdán elindul Székesfehérvárról Párizsba a Teleki Blanka Gimnázium küldöttsége. Negyvenhét fő utazik, köztük vannak azok, akik futóként, illetve kísérő kerékpárosként a stafétát alkotják. Huszonnégy futó és tizenhat kerékpáros teszi meg Párizstól Fehérvárig az összesen 1660 kilométeres távot. Sűdy Péter, a futás szervezője, a gimnázium biológia-kémia szakos tanára, egyben a Teleki Természetismereti és Turisztikai Egyesület vezetője elmondta, február óta tartanak az előkészületek. A több mint féléves előkészületi munka alatt útvonalat terveztek, szálláshelyeket foglaltak, támogatókat kerestek, miközben a résztvevők természetesen edzésekkel készültek a nagy futásra. Van már benne rutinjuk, hiszen tavaly Teleki szülőházától futottak Fehérvárra, a mostani pedig ennél is nagyobb kihívás lesz.

A küldöttség autóbusszal és autókkal csütörtökön este érkezik Párizsba, ahol másnap egynapos városnézés lesz a program. A tervek szerint megkoszorúzzák a házat, ahol Teleki Blanka elhunyt, és találkoznak a Teleki-család egyik leszármazottjával is. Szombaton délben a Montparnasse-on található temetőtől, Teleki Blanka sírjától indul a futás. Éjjel-nappal tart majd, a huszonnégy futó mindegyike napi tíz kilométert tesz meg, vagyis minden nap kétszáznegyven kilométert halad a staféta. Franciaországból Freiburg fölött lépnek át Németországba, ahol a dunai kerékpárúton jönnek majd, többek között Regensburgot, Passaut, Linzet, Melket és Bécset érintve közelítenek Magyarországhoz.

Jövő szombaton, október 21-én lépik át az osztrák-magyar határt, és aznap érkeznek meg Székesfehérvárra. Ekkor lehet majd csatlakozni a közös befutóhoz. Bodajk és Fehérvárcsurgó között lesz az egyik csatlakozási pont, aki itt száll be a közös futásba, az félmaraton távot teljesíthet. Várhatóan Fehérvár határában, az Iszkai úton, a Kertész-csárdánál fognak a legtöbben bekapcsolódni a futásba, innen 11 órakor lesz indulás, felvezetéssel érkezik meg a mezőny majd a Teleki Blanka Gimnáziumba.

A futást a https://www.facebook.com/telekirun2017/ oldalon lehet követni.