Több mint 50 stand lesz a Fehérvári Utazás Kiállításon

Március 18-én és március 19-én újra várja az érdeklődőket a Fehérvári Utazás Kiállítás a Hiemer-házban,ahol több mint 50 kiállítóval találkozhatunk az ország minden részéből. A rendezvényen utazási kedvezményekkel, ingyenes vásári tombolával, játszóházzal, arcfestéssel és állatsimogatóval várják a családokat szombaton és vasárnap 10 órától 17 óráig.
2017.03.10. 08:03 |
Több mint 50 stand lesz a Fehérvári Utazás Kiállításon
A Fehérvári Utazás Kiállításon bor- és ételkóstolók, finom falatok mellett számos ajándék is várja a látogatókat, akik többek között térítésmentes családi belépőjegyet kaphatnak a Hetedhét Játékmúzeumba, a vidéki látogatók pedig ÕsFehérvár városkártyát kapnak. A kiállítás megtekintése ingyenes.

Városfejlesztés

  1. Örömteli évkezdés

    Újabb jelentős állomásához érkezett a székesfehérvári iskolafelújítási program, elkészült ugyanis az egykori Ybl Miklós Általános Iskola felújítása. A szomszédos Kodolányi János Gimnázium befogadására alakították át az épületet, melyet a diákok és tanáraik máris birtokba vettek a téli szünet utáni első tanítási napon.

    2025.01.06.
  2. Az üzempróbák is befejeződtek

    Januárban birtokba adják a Fejér-B.Á.L. és az Épkar konzorcium által épített székesfehérvári belgyógyászati tömböt. - számolt be a magyarépítők.hu. Az épület teljes egészében elkészült, minden gépészeti beszabályozás, üzempróba befejeződött.

    2024.12.25.
  3. Iskolafelújítás a megvalósulás útján

    A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.

    2024.12.18.
  4. Megnyílt a szárazréti bölcsőde

    Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.

    2024.12.13.