-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Több mint ezren látták eddig A Döntés kiállítást a Csók István Képtárban
A Magyar Kultúra Napján nyílt meg a Döntés című kiállítás, a tárlatot az elmúlt napokban több mint ezer látogató tekintette meg. A különleges, fény-, tér és illat installációkat felvonultató kiállítás április 30-ig látható a Csók István Képtárban. Az 1500. látogatót értékes könyvjutalommal és a Floráliára szóló családi belépőjeggyel várják.
2017.01.30. 07:25 |
A Magyar Kultúra Napján nyílt meg a Döntés című kiállítás, a tárlatot az elmúlt napokban több mint ezer látogató tekintette meg. A különleges, fény-, tér és illat installációkat felvonultató kiállítás április 30-ig látható a Csók István Képtárban. Az 1500. látogatót értékes könyvjutalommal és a Floráliára szóló családi belépőjeggyel várják.
A Döntés című kiállítás a látogatót erkölcsi és morális döntésre készteti a szépség, jóság, igazság, szentség vagy a megalkuvásokba kényszerítő vétkek és bűnök kísértése között. Somogyi Győző 127 festménye, valamint Párkányi Raab Péter 66 fotográfiája látható a Döntés című kiállításon. A sötét térben berendezett kiállítás egy utazást szimbolizál a hősök dicsősége és a fenevad félhomályban felsejlő 66 képmása között.
Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója elmondta, hogy a héten várják az 1500. látogatót, aki értékes könyvjutalmat fog kapni, illetve a múzeum Gorsiumban megrendezendő tavaszköszöntő fesztiváljára, a Floráliára is családi belépőjegyet vehet át. Az igazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtárba szóló olvasójeggyel a kiállítás ingyenesen látogatható.
A kiállítás április 30-ig látható a Csók István Képtárban hétfőnként 13 órától 18 óráig, keddtől péntekig 10 és 18 óra között, szombaton 9 és 18 óra között, vasárnaponként pedig 10 és 18 óra között.
A kiállítás különleges élményt nyújt a látogatóknak. "Hallatlanul nagy profizmusra és lelki finomságra vall, ahogy ezt a kiállítást megrendezték. Amikor az ördögök falát nézzük, akkor ezt szagokkal is érzékelteti a tárlat, a szenteknél pedig tömjén illatot érzünk." - mondta el élményeiről Csukly Zsolt, aki szombaton kereste fel A Döntés kiállítást. A különleges, fény-, tér és illat installációkat felvonultató tárlat április 30-ig látható a Csók István Képtárban.