-
BL-ünnep az Alba Arénában
Az első hazai találkozóját vívta csütörtökön este a Volán a Jégkorong Bajnokok Ligája alapszakaszában a svéd Färjestad Karlstad ellen az új Alba Arénában, ahol jelen volt a CHL idén tavasszal megválasztott új operatív igazgatója, Monika Reinhard is. A mérkőzésen a Volánnak 40 percig sikerült tartania az esélyesnek számító svédeket, akik a harmadik harmadban döntötték el a meccset. Hydro Fehérvár AV19 - Färjestad Karlstad 1-3 (0-0, 0-0, 1-3)
2024.09.12. -
Röplabda emléktornák
A MÁV Előre Foxconn két emléktornát szervez szeptember 20-22. között a székesfehérvári MKOSZ Edzőcsarnokban. A női csapat a Dévényi Tibor Emléktorán vesz részt, a férfiak a pedig a Horváth Károly Emléktornán.
2024.09.11. -
Bajnokok Ligája az Arénában
Csütörtökön és szombaton itthon játszik a Bajnokok Ligájában a Hydro Fehérvár AV19. Előbb svéd, majd svájci ellenféllel szemben próbálnak javítani a fehérvári hokisok, akik két csehországi vereséggel kezdték a sorozatot.
2024.09.12. -
A Vác ellen játszanak
Hamarosan ismét megtelik élettel a Köfém csarnok, ugyanis ismét pályára lép az Alba Fehérvár KC csapata. Az első tétmétkőzésüket a 2024/25-ös szezonban a Vác csapata ellen játszák.
2024.09.06.
Több mint kétszázan versenyeztek az év végi röplabda kupán
Tizenkettedik alkalommal hirdették meg az Alba Java elnevezésű évzáró röplabda kupát Székes- fehérváron. A kétnapos versenyre huszonnyolc csapat jelentkezett, férfiak és nők, fiatalok és idősebbek együtt, egymás ellen küzdenek a legjobb helyezésekért. A selejtezőket követően a döntőket hétfőn tartották a Tóvárosi Általános Iskolában. A kétnapos versenyen összesen több mint kétszázan vettek részt.
2015.12.28. 15:21 |
Tizenkettedik alkalommal hirdették meg az Alba Java elnevezésű évzáró röplabda kupát Székesfehérváron. A kétnapos versenyre huszonnyolc csapat jelentkezett, férfiak és nők, fiatalok és idősebbek együtt, egymás ellen küzdenek a legjobb helyezésekért. A selejtezőket követően a döntőket hétfőn tartották a Tóvárosi Általános Iskolában. A kétnapos versenyen összesen több mint kétszázan vettek részt.
A mérkőzéseket a röplabda szabályaival ellentétben nem pontra, hanem időre játszották le. 15 percig tartottak a meccsek, döntetlen eredmény esetén egy pont különbségig játszottak a csapatok. Minden együttesnek minimum hat játékossal (három lány- három fiú) kellett rendelkeznie el a tornán, a fiúk és a lányok pedig vegyes csapatokat alkothattak. Természetesen nem maradhatott el idén sem a csapatok számára szervezett vacsora és zenés mulatság sem, amelyet ezúttal vasárnap este tartottak meg. A program már nagy hagyománnyal bír mindazon röplabdások számára, akik visszatérő vendégei az Alba Javának.
A sportprogram eredményhirdetésén Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket. „Szeretnék minden versenyzőket gratulálni, hogy Karácsony Ünnepe után ezt a két napot itt, Székesfehérváron a sportnak áldozták! Köszönöm Nagy Róbertnek és csapatának, hogy idén is megszervezték ebben a kiváló minőségű tornateremben ezt a rangos versenyt. Nagy öröm számunkra, hogy ezúttal is ilyen sokan eljöttek erre a sportrendezvényre. Nagyon fontos számunkra ez az esemény, amely szintén azt bizonyítja, hogy az utánpótláson kívül magasabb szinten is milyen komoly röplabdaélet van Székesfehérváron. A remek szervezésért elismerés illeti a Kodolányi Főiskolai Röplabda Klubot, mi ezt a munkát igyekszünk a magunk módján anyagilag, továbbá minden eszközzel támogatni.” – mondta Mészáros Attila, aki végül sikerekben gazdag Boldog Új Esztendőt kívánt minden megjelentnek.
A tornán szereplő 28 csapatot négy darab hetes csoportba osztották be a szervezők. A csoportküzdelmeket követően egyenes-kieséses szakaszban folytathatták tovább a küzdelmet a felek. A döntőben végül parázs csatában az Oldjátok meg Én feladatom gárdája diadalmaskodott 25-20-re a BB2 felett, míg a bronzérmet a Kód szerezte meg, miután 26-22-re győzött a Dallas ellen. A versenyen első három helyezett csapatot és a kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosokat is díjazták a szervezők, ezen felül a minden csapatnak oklevéllel és ajándékkel kedveskednek a szervezők.