-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Több mint kétszázötvenen mulattak a II. Székesfehérvári Székely Bálon
A vendégeket népzenei műsorral, élőzenével és többfogásos, hamisítatlan székely vacsorával várták a szervezők. A résztvevők olyan finomságokat kóstolhattak, mint a csíki pecsenye, vagy a sertéstekercs gombamártásban, de a székelykáposzta sem maradhatott ki a kínálatból.
2017.03.04. 22:02 |
A vendégeket népzenei műsorral, élőzenével és többfogásos, hamisítatlan székely vacsorával várták a szervezők. A résztvevők többek között olyan finomságokat kóstolhattak, mint a csíki pecsenye, vagy a sertéstekercs gombamártásban, de a székelykáposzta sem maradhatott ki a kínálatból. A hajnalig tartó mulatsággal több nemes célt is támogattak a megjelentek.
A II. Székesfehérvári Székely Bálon a nyitótáncot a szentegyházi Hüpürcsős néptánccsoport adta a nyitótáncot, ahol olyan tradicionális étkeket kóstolhattak meg a résztvevők a vacsorán, mint a tárkonyos bárányleves, a radnai és a csíki pecsenye, valamint a székelykáposzta. A II. Székesfehérvári Székely Bálon a büfé kínálata külhoni, elsősorban székely termékekből állt, emellett közkívánatra volt Igazi Csíki sör és áfonya pálinka is. A jóízű vacsora végén az Asterix Live Band együttes húzta talpalávalót a Star Academy előző szériájának a győztesével, a csíkszeredai származású Szőcs Renátával. A bálon fellépett Varga Miklós és Varga Vivien is, akik egy nyolctagú zenekar kíséretével adtak elő részleteket az István, a király című rockoperából. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartott rendezvényen tombolasorsolást és képárverést is tartottak értékes nyereményekért.
A II. Székesfehérvári Székely Bál több jótékonysági célt is szolgált. A bevételből a Dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói és székesfehérvári otthonainak lakóit nyári csere-táboroztatását, a kárpátaljai Guti Községi Óvoda elavult fűtőtesteinek és nyílászáróinak korszerűsítését, a székelyföldi Szentegyháza környezetszépítő akcióját, továbbá a székelyudvarhelyi Orbán Alapítványt is támogatják. A jótékonykodás nem ért véget a szombat esti rendezvénnyel, ugyanis a támogatói jegyek értékesítését egészen március 31-ig meghosszabbították. A jegyeket a VÁLASZ Egyesület irodájában (Prohászka út 67.) hétfőtől péntekig munkaidőben.