-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Honvédelmi miniszteri látogatás
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Székesfehérváron zajló vegyivédelmi honvédelmi táborba látogatott csütörtökön délután, ahol a katonaság alapjait sajátíthatják el a résztvevők.
2024.08.02. -
A vérüket adták Csalán
A Depónia Nonprofit Kft. munkatársai így szeretnének segíteni embertársaikon, hiszen jól tudják, nyáron mindig sokkal kevesebb az önkéntes, ezért a nemes cél érdekében 44-en adtak vért.
2024.08.01.
Több mint másfél millió forintot gyűjtött a Videoton FC az iszap-katasztrófa áldozatainak
Több mint másfél millió forint gyűlt össze az vörösiszap-károsultak megsegítésére a vasárnapi, Videoton FC - Paksi FC bajnoki labdarúgó mérkőzésen. A klub a mérkőzés teljes jegybevételét, 909 856 Ft-ot felajánlotta a károsultak javára, a beléptetőkapuknál elhelyezett gyűjtőurnákban pedig 609 170 Ft adomány gyűlt össze, amit szintén eljuttattnak az károsultaknak.
2010.10.18. 10:15 |
![](../../../../../_user/0/Image/001Peter/deve.jpg)
A klub köszöni azt a rengeteg játékot is, amit szurkolók, illetve a csapat gyűjtött össze, örömet okozva ezzel Devecser és környéke gyermekeinek.