-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02.
Több száz fiatal szerepelt a Telekom Labdarúgó Diákolimpia Fejér megyei döntőjében
Szombaton rendezték meg a Telekom Labdarúgó Diákolimpia Fejér megyei döntőjét. A sport-eseménynek a Sóstói Stadionnal szemközti műfüves pálya adott otthont. A megyei fináléban a körzeti bajnokok együttesei mérhették össze tudásukat, akiknek a tét már az országos döntőbe kerülés volt. A programon több tucat csapat több száz focistája vett részt. A korcsoportok győztesei a „Fejér Megye Diákolimpiai bajnoka” címet szerezték meg.
2014.04.26. 13:33 |
Szombaton rendezték meg a Telekom Labdarúgó Diákolimpia Fejér megyei döntőjét. A sporteseménynek a Sóstói Stadionnal szemközti műfüves pálya adott otthont. A megyei fináléban a körzeti bajnokok együttesei mérhették össze tudásukat, akiknek a tét már az országos döntőbe kerülés volt. A programon több tucat csapat több száz focistája vett részt. A korcsoportok győztesei a „Fejér Megye Diákolimpiai bajnoka” címet szerezték meg.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0miki/01/telekomfocibelso1.jpg)
Immáron az országos döntőbe jutás volt a tét szombaton a Telekom Labdarúgó Diákolimpia Fejér megyei döntőjében. A mostani megmérettetésre több mint hatszáz csapatból kerültek ki azok az együttesek, akik most képviselhették az adott terület bajnokait a megyei döntőn.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0miki/01/Telekomfocibelso2.jpg)
Az eseményt Schneider Béla, az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóságának igazgatója nyitotta meg. Beszédében köszönetét fejezte ki a megjelent labdarúgóknak, vezetőknek, testnevelőnek és valamennyi sportegyesületnek, illetve mindenkinek, aki részt vett ebben a felmenőrendszerű versenysorozatban. Ezt követően Schneider Béla arra is kitért, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség rendszerében Budapest és Pest megyék után Fejér megyében futballoznak a legtöbben.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok üdvözölte a tornán megjelenteket. Beszédében úgy fogalmazott, hogy a Diákolimpia az ország legnagyobb sportmozgalma. Ez okból örömét fejezte ki, hogy minden évben egyre többen csatlakoznak a Diákolimpiához, illetve megköszönte azok munkáját is, akik lehetővé tették, hogy a városi, megyei, valamint az országos Diákolimpia-mozgalom működik, és szerveződik. Mészáros Attila külön köszönte meg a magyar Telekomnak, hogy az idei évben is felvállalta ennek a programnak a támogatását.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0miki/01/Telekomfocibelso3.jpg)
A programon reggel 9 órától a fiú I., II. és IV. korcsoportban kezdődtek meg a küzdelmek. Délután 14 órától a fiú III., a lány III-IV. és a lány V-VI. korcsoportban folytatódtak a mérkőzések. A szombati Telekom Labdarúgó Diákolimpia Fejér megyei döntője a fiú kispályás, V-VI. korcsoportosok küzdelmével zárult. A megyei finálén a korcsoportok legjobb góllövőjét, kapusát és mezőnyjátékosát is díjazták. Ezen kívül minden csapat oklevél, az 1-3. helyezettek érem díjazásban részesültek. A győztes csapatok pedig elnyerték a 2013/2014-as tanév „Fejér Megye Diákolimpiai bajnoka” címet.