-
Folytatódik a nyári ellenőrzés
Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.
2024.08.04. -
Érkeznek a tankönyvek
Augusztus 1-jén megkezdődött mintegy 13 millió tankönyv kiszállítása az iskolákba. A köznevelésben és szakképzésben tanuló minden diák ingyenesen jut hozzá a tankönyvekhez
2024.08.02. -
Július 30-án indul a pótfelvételi
Akik a július 24-én nem jutnak be semelyik felsőoktatási intézménybe, július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhetnek egyetemre. A pótfelvételin az egyetemek általában önköltséges képzéseket hirdetnek meg, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján akár néhány állami ösztöndíjas szakot, férőhelyet is lehet találni.
2024.07.29. -
1100 éve Európában
Az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége jegyében 1100 éve Európában, 20 éve az unióban címmel országos kulturális programsorozat indul augusztusban Székesfehérváron. A programsorozat augusztus 10-én kezdődik a Székesfehérvári Királyi Napok programsorozattal együtt.
2024.07.20.
Többen látogattak tavaly Magyarországra
A múlt évben Magyarországra 39,4 millió külföldi látogató érkezett, 3 százalékkal több, mint az előző évben, a magyarok 17,3 millió alkalommal utaztak külföldre, ami 4 százalékkal haladta meg a 2006. évi külföldi utazásokat - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A külföldiek magyarországi fogyasztása 931 milliárd forint (3,7 milliárd euró) volt, forintban 4 százalékkal kisebb, euróban - a kedvező árfolyamhatások következtében - 30 millió euróval több, mint 2006-ban.
2008.02.22. 08:11 |
Tavaly 3 százalékkal több külföldi látogató érkezett hazánkba, mint 2006-ban, az egy napra érkezők száma 6 százalékkal nőtt, a több napra érkezőké 7 százalékkal csökkent 2006-hoz képest.
A múlt évben Magyarországra 39,4 millió külföldi látogató érkezett, 3 százalékkal több, mint az előző évben, a magyarok 17,3 millió alkalommal utaztak külföldre, ami 4 százalékkal haladta meg a 2006. évi külföldi utazásokat - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A külföldiek magyarországi fogyasztása 931 milliárd forint (3,7 milliárd euró) volt, forintban 4 százalékkal kisebb, euróban - a kedvező árfolyamhatások következtében - 30 millió euróval több, mint 2006-ban.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_01/turista02.jpg)
A múlt év első három negyedévében a külföldi látogatók 715 milliárd forintot költöttek el Magyarországon, ami 3,2 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál. A külföldre látogató magyarok 444 milliárd forintot költöttek el a határon túl, 19,7 százalékkal többet a bázisidőszakinál.
Tavaly a magyar utasforgalmi egyenleg a teljes évet tekintve 354 milliárd forintot tett ki, ami 136 milliárd forinttal kisebb, mint 2006-ban. Az egyenleg romlása 29 százalékban a külföldiek magyarországi költésének visszaesése miatt következett be, míg 71 százalékban a magyar lakosság külföldi költésének hatását mutatja. Emellett az egyenleg romlásához az erős forint is hozzájárult a közlemény szerint.
Nőtt a villámlátogatások száma
Tavaly az előző évhez viszonyítva 6 százalékkal nőtt az egy napra Magyarországra látogató külföldiek száma, a több napra érkezőké viszont 7 százalékkal csökkent. A külföldi látogatók által 2007 folyamán az országban eltöltött idő 2006-hoz képest 2 százalékkal, 97,6 millió napra csökkent. A külföldi látogatók 97 százaléka Európából érkezett. A Csehországból, Lengyelországból és Szlovákiából Magyarországra látogatók száma emelkedett, míg a többi országból érkezőké csökkent. A legnagyobb mértékben, 19 százalékkal az Ukrajnából érkezők száma esett vissza.
![](../../../../../_user/0/Image/0aGergo_a2008_01/turista01.jpg)
A külföldi látogatók 2007-ben 931 milliárd forintot költöttek el Magyarországon. Ennek 69 százaléka, 639 milliárd forint volt a turisztikai céllal utazók költése, ami 6 százalékkal kisebb, mint az előző évi. Az egynapos látogatásokból származott a bevételek 25 százaléka, 235 milliárd forint. Az egy napra Magyarországra érkezők költésének egyötöde az átutazásokból származott. A több napra Magyarországra utazók 592 milliárd forintot adtak ki turisztikai szolgáltatásokra, ennek nagy része, 66 százaléka a szabadidős utakhoz kapcsolódott, 20 százalékát pedig az üzleti utak kiadásai tették ki.
Tavaly a magyar állampolgárok 17,3 millió alkalommal utaztak külföldre, ez 4 százalékkal több az előző évinél. A magyarok külföldi utazásain belül az egynapos utazások száma 7 százalékkal emelkedett, míg a többnaposaké 1 százalékkal csökkent. A külföldre utazó magyar állampolgárok a határokon túl 577 milliárd forintot költöttek 2007-ben, kiadásaik 86 százalékában a többnapos utazásokat finanszírozták, 14 százalékában pedig az egynapos utakat. A kiadások 68 százaléka, 393 milliárd forint kötődött a turisztikai célú látogatásokhoz, ami - folyó áron számolva - 23 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi.