Így zajlik a mentés - Tömegbalesetnél volt szükség összehangolt intézkedésre Fejérben

Szalagkorlátnak ütközött és kigyulladt egy teherautó az M8-as autópályán, majd egy kisbusz is a teherautóba rohant, mögött két személygépkocsi karambolozott. Ez volt az elképzelt szituáció a katasztrófavédelem társszervekkel együtt elvégzett gyakorlatán, szerda délelőtt.
2024.04.10. 14:33 |
Így zajlik a mentés - Tömegbalesetnél volt szükség összehangolt intézkedésre Fejérben

A baleset gyors és hatékony kezelését kamerák előtt mutatták be a mentésben résztvevő szervek.

A beérkező jelzést követően a tűzoltók értek elsőként a baleset helyszínére az M8-as autópályán, őket a mentők követték. Elsőként a sérülteket helyezték biztonságba a kiérkező szervek.

Az elképzelt szituáció szerint szalagkorlátnak ütközött és kigyulladt egy teherautó az M8-as autópályán.

A jármű üzemanyagtartálya felhasadt, a benne lévő a gázolaj a burkolatra folyt. A baleset következtében egy kisbusz a teherautóba rohant, mögöttük pedig két személygépkocsi is karambolozott. Az egyik autó vezetője és utasa is a roncsok közé szorult, őket feszítővágóval szabadították ki. Egy másik, hibrid üzemű jármű pedig a szalagkorlátot átszakítva a rézsűn állt meg és kigyulladt, a tűz pedig átterjedt az akkumulátorpakkra is, ennek oltásához egy speciális, kifejezetten elektromos autók oltásakor használatos eszközt, egy úgynevezett e-oltólándzsát használtak a tűzoltók.

Kettős céllal szervezték meg a gyakorlatot.

Egyrészt a katasztrófavédelem és a mentésben résztvevő szervek jól tudjanak együttműködni a baleseteknél és hatékonyan tudják éles helyzetekben elvégezni feladataikat, másrészt a lakosság figyelmét szeretnék felhívni a gyakorlattal a biztonságos közlekedés fontosságára. "Szükséges a lakosság közreműködése is annak érdekében, hogy lehetőleg elkerüljük ezeket a baleseteket, hogy csökkentsük ezek számát, hiszen nem csak anyagi kár keletkezik ezen balesetek során, hanem sok-sok sérülés és sajnos sok esetben halál is." - hangsúlyozta Fülep Zoltán tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő a gyakorlat céljait illetően. 

A gyakorlat kapcsán az Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezet igazgatója azt is elmondta, mi a teendő, ha valaki a szerdai balesethez hasonló szerencsétlenséget észlel. Mint Jászkuti Ákos mondja, a legfontosabb, ha ilyenkor mindenki próbál higgadt maradni és tárcsázza a 112-es segélyhívót. "Szerencsére arra mind a 112-es segélyhívó, mind a mentőszolgálat, mind pedig a katasztrófavédelem munkatársai fel vannak készülve, hogy irányított kérdésekkel segítsék a minél korrektebb információ nyerést. Ilyenkor az a fontos, hogy a kérdésekre adekvát válaszokat adjunk.A pontos lokációt próbáljuk meg meghatározni, hogy az autópálya melyik szakaszáról beszélünk, ha látunk kilométerszelvényt, akkor az sokat segíthet. Hány jármű ütközött, hány sérült lehet a helyszínen, látunk e valamilyen veszélyforrást, tűz, vagy robbanásveszély, ami a mentést befolyásolhatja van-e. A segélyhívó hívásával automatikusan a társszervek is értesítésre kerülnek. " - sorolta a teendőket Jászkuti Ákos, mentőorvos, a Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezet igazgatója. 

A tavalyi évben összesen 3500 hasonló balesethez kellett vonuljanak a tűzoltók és a mentők az ország közútjain.

2880 közúti balesetnél kellett műszaki mentési feladatokat végezzenek, 901 esetben pedig közlekedési járművek oltásánál kellett beavatkozzanak a tűzoltók. Tavaly az utakon több, mint 2000 sérültnek kellett segítséget nyújtani, 80 ember életét pedig már nem tudták megmenteni a balesetet követően. 

Kék hírek

  1. Fokozott rendőri jelenlét

    A rendőrség -a magdeburgi eseményekre tekintettel- a közterületi bűncselekmények megelőzése, megakadályozása, valamint a szubjektív biztonságérzet növelése érdekében állandó, megerősített civil ruhás bűnügyi és egyenruhás rendőri jelenlétet biztosít a vásárokban és azok közvetlen környezetében, illetve az oda vezető főbb útvonalakon.

    2024.12.21.
  2. Egy perc a biztonságért

    A legtöbb lakástűz az évnek ebben az időszakában a figyelmetlenség és az égve felejtett gyertyák miatt, a sürgés-forgás és a konyhai előkészületek, a sütés-főzés közben keletkezik. A lámpafüzérek elektromos meghibásodása, a csillagszórók használata is tüzet okozhat. A fenyők a meleg szobákban napról napra szárazabbak és emiatt egyre gyúlékonyabban. Se az igazi, se a műfenyőt ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal!

    2024.12.17.
  3. Áldozatsegítő Központ

    Az adventi időszakban a székesfehérvári Áldozatsegítő Központ a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal közös akciójában a Piac tér 4. szám előtt szervezett bűnmegelőzési kitelepüléssel szeretné felhívni a figyelmet az Áldozatsegítő Központ működésére és tapasztalataira, az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire, valamint arra, hogy az ünnepek idején is van kihez segítségért fordulni.

    2024.12.13.
  4. Vádemelés a tolvaj ügyében

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki idén nyáron bemászott ismerőse házába és onnan készpénzt tulajdonított el. A vádlott miután bemászott az ablakon, százezer forinttal a zsebében ugrott ki onnan.

    2024.12.11.