-
Egygólos vereség Cipruson
A Fehérvár FC 1-0-ra kikapott a ciprusi Omonia vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A nyáron kinevezett Pető Tamás vezetőedző irányításával két-két siker és döntetlen után először szenvedett vereséget a Fehérvár. Omonia - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
2024.08.09. -
U20-as válogatottak a DKKA-nál
Néhány hete még Katona Boglárka és Takács Dorina is a korosztályos Európa-bajnokságon szerepelt – most mindketten Székesfehérvárra igazoltak.
2024.08.08. -
Röplabda csarnok épül
Új sportcsarnok épül városunkban. A PORTÉPO Kft. és a Máv Előre Sport Akadémia megállapodásáról, illetve a klub jövőjéről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
2024.08.09. -
Kék-fehér jövőkép
Komoly jövőképet kínál a MÁV Előre Röplabda Akadémia a fiataloknak. A megújult rendszerről sajtótájékoztató keretében számoltak be a klub vezetői.
2024.08.08.
Tornagyőzelemmel hangoltak a bajnoki rajtra a kosarasok
Pakson, a házigazda Atomerőmű csapatát magabiztosan legyőzve nyerte meg a Morgen Ferdinánd Emléktornát az Alba Fehérvár. A döntőben főleg jó dobószázalékának, tizenhárom triplájának köszönhette a sikert a Dzunics-csapat, amely utolsó felkészülési meccsét is játszotta egyben. Egy hét múlva Zalaegerszegen kezdi a szezont az Alba, addig remélhetőleg a sérültek is felépülnek.
2016.10.01. 21:15 |
Pakson, a házigazda Atomerőmű csapatát magabiztosan legyőzve nyerte meg a Morgen Ferdinánd Emléktornát az Alba Fehérvár. A döntőben főleg jó dobószázalékának, tizenhárom triplájának köszönhette a sikert a Dzunics-csapat, amely utolsó felkészülési meccsét is játszotta egyben. Egy hét múlva Zalaegerszegen kezdi a szezont az Alba, addig remélhetőleg a sérültek is felépülnek.
![](/_user/0/Image/000000SPORT_2016/000_oktober1/ASE_Alba.jpg)
Az elődöntőben pontot sem szerző Bradford Burgess két triplával nyitott a döntőben a Paks ellen, és kellettek is a jó dobásai, hiszen Shepard mellé Edwards is megsérült, így csak három légiósra számíthatott Dzunics Braniszlav. A Paksnak is volt hiányzója, de nemcsak emiatt volt jobb az első félidőben az Alba. Úgy is elhúztak a kintről pazarul célzó fehérváriak, hogy Lóránt Péter ezúttal nem talált be. Örvendetes volt ellenben Keller Ákos egyre hatékonyabb játéka. A fordulás után alacsony szerkezettel folytatta a házigazda, de ez sem zavarta meg az Albát. A mezőny "legkisebbje", Brandon Taylor most nemcsak pontokat szerzett, de igazi irányítóként hét asszisztot is kiosztott a meccsen. A hazaiak az utolsó negyedben mínusz húszról feljöttek nyolc pontra, de ennél többre nem futotta az erejükből. Az Alba Fehérvár második meccsét is megnyerte, és ezzel tornagyőztesként zárt. A jövő héten itthon készül a csapat, vasárnap délben pedig Zalaegerszegen kezdi meg a 2016/17-es bajnokságot.
Atomerőmú SE - Alba Fehérvár 68-86 (11-19, 21-24, 17-25, 19-18)
Alba: Taylor 16/3, Burgess 12/12, Markovics 10/6, Lóránt 8, Keller Á. 10. Csere: Tóth P. 9/9, Varga M. 3/3, Farr 12, Filipovics 6/6.