-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02. -
Az ejtőernyősökre emlékeztek
Koszorúzással egybekötött megemlékezéssel tisztelegtek az ejtőernyős egyesületek, valamint az önkormányzat képviselői a Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02.
Történelmi freskó készül a 2013-as emlékévre a Vörösmarty Szakképző Iskolában
A 2013-as emlékévre egy történelmi témájú freskó készül a Vörösmarty Szakképző Iskola lépcsőházának falára, melyet az Olaszországban is dolgozó Lencsés Zsolt festőművész készít a tanulók bevonásával. A készülő alkotást a város polgármestere dr. Cser-Palkovics András és Róth Péter alpolgármester is megtekintette szerdán délelőtt. A tervek szerint a falfestmény vízszintes részei július elejére készülnek el.
2012.04.18. 13:03 |
A 2013-as emlékévre egy történelmi témájú freskó készül a Vörösmarty Szakképző Iskola lépcsőházának falára, melyet az Olaszországban is dolgozó Lencsés Zsolt festőművész készít a tanulók bevonásával. A készülő alkotást a város polgármestere dr. Cser-Palkovics András és Róth Péter alpolgármester is megtekintette szerdán délelőtt.
Azzal, hogy a fiatalok maguk is dolgoznak az alkotáson az egész ünnepet jobban magukénak érezhetik és közelebb kerülhetnek a 2013-as emlékévhez és a város történelméhez – mondta dr. Cser-Palkovics András. Kiemelte, hogy a freskó is erősítheti bennünk a büszkeséget, hogy a nemzet történelmi fővárosban Székesfehérváron élünk.
Az iskola igazgatója Albrecht Gyula kiemelte, hogy jelenleg a falfelület előkészítése zajlik, melynek előkészítéséhez öregbített mészre volt szükség, ezt a Fönix-Muzsart Kft. Biztosította az iskolának. A tanulók szakmai gyakorlat keretén belül készítik elő a falat és ha minden a tervek szerint alakul, július elejére elkészül a freskó vízszintes része. A plafonon egy álmennyezeten folytatódik a falfestmény, melyet a nyári szakmai gyakorlat keretében készítenek el a diákok.
Idén is számos program és kezdeményezés elindult a 2013-as ünnepi év felvezetéseként. 1938-ban, István király halálának 900. évfordulója alkalmából Székesfehérváron ülésezett az Országgyűlés, számos intézménnyel, köztéri alkotással gyarapodott akkor a város. A 75 éves évforduló tiszteletére döntött úgy Székesfehérvár Közgyűlése, hogy 2013 a város ünnepi éve legyen. Az ehhez kapcsolódó programok sorához csatlakozott a Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Intézet is. |