Továbbra is látogatási tilalom van a kórházban

Továbbra is zárva tartja kapuit a látogatók előtt a Fejér Megyei Szent György Kórház, csak úgy, mint teszi ezt Fejérben az összes, illetve országszerte 61 fekvőbeteg-intézmény. A járványnak már tíz halottja van. Több óvodában és iskolában a gyerekek jelentős része hiányzik ezért sok helyen szünetet rendeltek el. Jó hír viszont a kisgyermekeseknek, hogy a héten ismét kapható a legkisebbek számára készített vakcina.
2011.02.08. 14:10 |

 Fejér megyében összesen 5 egészségügyi intézményben teljes körű a látogatási tilalom: a székesfehérvári megyei kórházon kívül a móri, a dunaújvárosi, a csákvári és a ráckeresztúri kórházakban. Az országban eközben folyamatosan növekszik a megbetegedettek száma, és az influenza elleni védőoltást egyre többen kérik.

  A múlt pénteki esettel együtt - amikor a szombathelyi Markusovszky Kórházban meghalt egy 74 éves ember, akinél a vizsgálatok a H1N1 vírus jelenlétét igazolták - már összesen tíz halottja van a járványnak. A legutóbbi adatok szerint egy hét alatt 21 százalékkal nőtt az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma.Országszerte már 60 kórházban van teljes vagy részleges látogatási tilalom.
 
Fejér Megyei Szent György Kórház közleménye szerint a látogatási tilalom alatt a betegcsomagot a hozzátartozó a Főportán és az Ideggyógyászat portáján helyezhet el felcímkézve, név, osztály megjelöléssel hétköznap: 8 - 18 óráig; szombat, vasárnap és ünnepnapon pedig 8 - 16 óráig. A betegek részére bevitt csomagokban romlandó élelmiszer nemhelyezhető el. A csomagokban elhelyezett értéktárgyakért a kórház felelősséget nem vállal.