Tudományos szenzációval folytatódik a Mindentudás Egyeteme Székesfehérváron

A Mindentudás Egyeteme sorozat folytatódik csütörtökön, december 13-án 17 órától. Oberfrank Ferenc az MTA KOKI ügyvezető igazgatója "Az agykutatás társadalmi és gazdasági jelentısége", illetve Haller József, a Magatartás Neurobiológiai Osztály vezetője "Agymőködés, szorongás, szorongásgátlás" címmel tartanak elıadást. Az est zárásaként Székesfehérváron köszönthetjük a Junior Prima Díj tudomány kategóriájának egyik idei kitüntetettjét, Rózsa Balázst. "3D mikroszkópok: új utak az agykutatásban és a gyógyszerfejlesztésben" címő előadásában először itt mutatja be a szélesebb közönség számára is a világon egyedülálló eszközeit. Részletes program!
2007.12.12. 08:26 |
 Újabb szakaszába lépett az MTA és Székesfehérvár által idén februárban megkezdett "Nanotechnológia a Versenyképességért" program. November 29-én, csütörtökön megtartották az elsı Mindentudás Egyeteme elıadást Székesfehérváron, a Nyugat- Magyarországi Egyetem Geoinformatikai karának nemrégiben átadott új épületében, a Budai úti Földügyi és Térinformatikai Tudásközpont auditóriumában.  Részletes program!

 Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Schultz György kabinetigazgató köszöntötte az MTA és a Mindentudás Egyeteme székesfehérvári sorozatának elıadóit és közönségét. Kiemelte, Székesfehérvár hosszútávú társadalmi és gazdasági fejlıdése szempontjából alapvetı jelentıségő az MTA-val kibontakozó és megerősödő kapcsolat. Az akadémiai kezdeményezéseket az Önkormányzat és a helyi intézmények, vállalatok – kiemelten az Alba Innovációs Park létrehozásával - együttműködésükkel támogatják.

 A Mindentudás Egyeteme fehérvári sorozatát Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nyitotta meg. Beszédében Faraday és Edison munkásságát idézte fel a tudományos kutatás által elıállított szellemi termékek, és azok ipari, gazdasági környezetben való hasznosíthatóságának példájaként. Az MTA elnöke e példával is alá kívánta húzni, hogy bizonyos kutatási eredmények csak évtizedek elteltével "érnek" technológiai, gazdasági tényezővé. Az idézett példa kapcsán vitathatatlan, hogy az elektromosság-tan alapismereteitől hosszú út vezetett az erőművek és elosztó hálózatok jól működő rendszerének kialakulásáig, de az energia-ipar mára a fejlett nemzetgazdaságok egyik legfontosabb bevételi forrásává vált. Ma, mérvadó gazdasági elemzők szerint, egyre növekvő várakozással tekintenek a világ minden táján a tudományos műhelyekből az ipari környezetbe átültetett nanotechnológiai anyagok és eljárások gazdasági súlyának, jelentőségének növekedése elé. A Mindentudás Egyeteme fehérvári sorozata is egy lehetőség e sokoldalú kihívásra való felkészüléshez.

 A székesfehérvári MTA kezdeméyezéshez közvetlenül három kutatóintézet - a Kémiai Kutatóközpont (KK), a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) és a Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet (MFA) – csatlakozott. Az általuk alkotott ALBAnano konzorciumot, annak átfogó céljait, fejlesztési terveit Pálinkás Gábor akadémikus, az MTA KK főgazgatója ismertette. A hosszútávú tervek megvalósításának induló lépései a nano-tudomány és -technológia korszerű eredményeinek széles körben való megismertetése, illetve az ezekben jártas szakember-gárda kiképzése. Az ehhez szükséges információ-áramlást és a konzorcium által nyújtott szolgáltatásokhoz Székesfehérváron közvetlen kapcsolatot biztosító ALBAnano Kft. már a közeljövıben információs, K+F szolgáltató és mérnökirodát tervez létesíteni a leendő Alba Innovációs Park területén.

 Az első est előadását Kálmán Erika professzor, az MTA KK Felületkémiai és Katalízis Intézet igazgatója tartotta "Nanotechnológia: a 21. sz. technikai forradalma" címmel. Ebben az emberiség műszaki fejlődésének történelmi folyamatába illesztve, a kerék, a gőzgép, az elektronika által előidézett társadalmi, gazdasági változások sorának legfrissebb elemeként mutatta be a nanotudomány eredményeit. Látványos előadásában számos példával illusztrálta, hogy hagyományos fizikai, kémiai eljárások finomításával, az anyag atomi és molekuláris szerkezetéről való növekvő tudás birtokában a mindennapi életünk eszközei hogyan fejleszthetők az életminıség további javításának irányába. Az elıadás egyik igazán izgalmas eleme volt, amikor "lerántotta a leplet" a nanotechnológia egyik fontos területéről, és "élőben" bemutatott egy egyszerű kémiai reakciót. Az eredmény egy nanorészecskéket - közismert nevén a "berlini kék" pigmentjeit - tartalmazó úgynevezett kolloid oldat.

 A közönség emellett számos mozgó illusztráción és különbözı nano-anyagok mintáit körbeadva is bepillantást kapott - első kézből - a nanotechnológia egyik legfontosabb hazai műhelyének aktuális eredményeibe. A sorozat folytatásaként csütörtökön (2007. december 13.) 17 órától szintén közérdeklődésre számot tartó téma, az emberi agyban zajló folyamatok kutatása szerepel. A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet kutatói három különböző szemszögből mutatják be ezt a területet: Oberfrank Ferenc, ügyvezető igazgató "Az agykutatás társadalmi és gazdasági jelentısége", ill. Haller József, a Magatartás Neurobiológiai Osztály vezetıje "Agymőködés, szorongás, szorongásgátlás" címmel tartanak elıadást. Az est zárásaként Székesfehérváron köszönthetjük a Junior Prima Díj tudomány kategóriájának egyik idei kitüntetettjét, Rózsa Balázst. "3D mikroszkópok: új utak az agykutatásban és a gyógyszerfejlesztésben" címő előadásában először itt mutatja be a szélesebb közönség számára is a világon is egyedülálló, már több nemzetközi gyógyszercégnél is mőködő, magyar fejlesztésű eszközeiket és az idegsejtek mőködésének molekuláris vizsgálatában és gyógyszerfejlesztésben ezzel elért legújabb eredményeket.

 A székesfehérvári Mindentudás Egyeteme előadásokra minden érdeklıdıt szívesen látunk. A belépés díjtalan, de a férőhelyek száma miatt előzetes bejelentkezéshez kötött. A részletes program és a jelentkezési cím a http://albanano.hu oldalon folyamatosan frissítve elérhetők.