-
Jótékony összefogás
Újabb jótékony célú összefogásra hívja a fehérváriakat és a Velencei-tó környék élőket a JóPont Alapítvány. A Szépréti Krisztina és Jócsák Éva által létrehozott szervezet minden évben igyekszik tenni azért, hogy a helyi gyermekotthonok lakóit olyan élményekkel ajándékozzák meg, melyekben igazán örömüket lelik.
2024.07.18. -
Ételosztás a Heti Betevővel
A hónap harmadik hétvégéjén szombaton és vasárnap is lehetőség nyílik támogatni a Fehérvári Heti Betevő csapatát és tevékenységét. Július 20-án 18 órakor kezdődik a II. Támogató party a Fehérvári Heti Betevő javára a Petz sörözőben, majd július 21-én, 10 órától az önkéntesek várják vendégeiket a Károly János utcában.
2024.07.18. -
Felajánlások a mentőknek
Különböző hasznos, a mindennapi munkát elősegítő és komfortosabbá tevő eszközökkel gazdagodtak a velencei mentőállomás dolgozói. A felajánlás a JóPont Alapítványtól érkezett, akik minden alkalommal igyekeznek más és más szervezetet támogatni.
2024.07.17. -
Átvette kinevezését
Bakos Gábort bízta meg a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatói feladatainak ellátásával Pintér Sándor belügyminiszter. A megbízási díszokiratot ünnepi állománygyűlés keretében vette át az új főigazgató.
2024.07.17.
Tűzoltók Szent Flórián-napi megemlékezése és felvonulása Fehérváron
![Tűzoltók Szent Flórián-napi megemlékezése és felvonulása Fehérváron](/_upload/images/news/44646/tuzoltok sztflorian nap10.jpg)
Reggel a Fejér MEgyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon, a Szent Flórián körúti tűzoltólaktanyában a II. világháborúban hősi halált halt tűzoltók és mentők emléktábláját, valamint az épület homlokzatán elhelyezett Vida Pál-emléktáblát koszorúzták meg mentőkkel közösen a tűzoltók, majd a Szent Flórián-szoborhoz vonultak több környékbeli tűzoltó egyesülettel közösen.
![Tűzoltók Szent Flórián-napi felvonulása Fehérváron](/_upload/images/medialibrary/44645/tuzoltok sztflorian nap01.jpg)
A szobor háta mögött a volt tűzoltólaktanya parancsnoksági épülete állt. Székesfehérváron az Önkéntes Tűzoltó Egyesület 1873-ban alakult meg, majd 1885-ben épült itt fel a tűzoltószékház és tűzjelzőhálózat Kempelen Imre mohai birtokos adományozása révén. Ő biztosította a telket, és az első felszerelés költségét is ő állta. A tér, ahol a szobor áll, 1891 óta viseli Kempelen Imre nevét. A tűzoltólaktanyát az 1930-as években átalakították, majd az 1990-es években, mivel akkor már a hely nagyon szűknek bizonyult, új helyre költöztették.