-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
Új fitnesz-játszótér és épülő parkolók a Vízivárosban
A Sarló utca 8. mögött elkészült új fitnesz-játszótérről és a hamarosan kezdődő parkolóépítésről számolt be a Víziváros önkormányzati képviselője és a városgondnok szerdán délelőtt. A városrész parkolási problémáit valóban megoldja az a 152 új parkolóhely, melynek kivitelezése hamarosan megkezdődik. A munkavégzés jelentős tereprendezéssel jár majd, ugyanis négyezer köbméter földet kell megmozgatni a régi sínek helyén.
2015.09.30. 11:28 |
A Sarló utca 8. mögött elkészült új fitnesz-játszótérről és a hamarosan kezdődő parkolóépítésről számolt be a Víziváros önkormányzati képviselője és a városgondnok szerdán délelőtt. A városrész parkolási problémáit valóban megoldja az a 152 új parkolóhely, melynek kivitelezése hamarosan megkezdődik. A munkavégzés jelentős tereprendezéssel jár, hiszen mintegy négyezer köbméter földet kell megmozgatni a régi sínek helyén.
![](/_user/0/Image/000000Gergo2015/00szeptember/sarlokicsi01.jpg)
Mindig örömteli dolog beszámolni egy-egy új fejlesztésről, ami a Vízivárosban történik - mondta Horváth Miklósné a körzet önkormányzati képviselője. Az új fitnesz-játszótér a képviselői keret terhére épült és a napokban készült el.
Arról is szó volt, hogy szeptember elején lakossági fórumon már bemutatták a Sarló utca környékén tervezett 152 parkolóhely terveit, aminek építése hamarosan elkezdődik. A kivitelezés után jelentősen több parkolóhely lesz a városrészben, ahol évek óta parkolási problémákkal küzdenek az ottlakók. A körzet képviselője a kivitelezés alatti kellemetlenségekért a lakók megértését és türelmét kérte. Mint mondta valódi parkolóhely növekedés lesz a Vízivárosban úgy, hogy a zöldterületek nagysága nem csökken.

![](/_user/0/Image/000000Gergo2015/00szeptember/sarlokicsi03.jpg)
Horváth Miklósé önkormányzati képviselő és Bozai István közösen tartottak tájékoztatót a helyszínen a vízivárosi beruházásokról.
Összesen 152 parkolóhelyet építenek, fákat ültetnek és új kutyafuttatók is lesznek a Vízivárosban. A Gőzmalom utcai, jelenlegi vasúti átjáróból 58 parkolóhelyet lehet majd megközelíteni, 65 parkolóhely épül a Sarló utca 25.-33. között, 11 parkoló a Budai 94-nél, ugyancsak 11 parkoló lesz a Budai 98. mellett és 7 a Budai 100. mellett. Érdekesség, hogy jelenleg 534 parkolóhely van a Vízivárosban és a mostani bővítéssel és zöldterület növeléssel együtt mintegy 30%-os lesz a parkolóhelyek bővítése oly módon, hogy valamelyest növekedik a zöldterületek nagysága is.
![](/_user/0/Image/000000Gergo2015/00szeptember/sarlokicsi04.jpg)
A parkolók felülete murvás lesz, a Gőzmalom utcában pedig egy aszfaltos kereszteződés lesz a régi vasúti átjáróban. A murvás felületet úgy készítik el, hogy a későbbi térkövezéshez vagy egyéb szilárd burkolathoz is megfelelő alapot biztosítson.
Bozai István városgondnok elmondta, hogy a Sarló utcában már a város 12. fitnesz-játszóterét építette a Városgondnokság mintegy 3.6 millió forintért. Három éve az Erzsébet utcában adták át az első felnőtt játszóteret és azóta nagyon népszerűek lettek mindenhol a hasonló eszközök.
A parkolóépítéssel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy komoly tereprendezés kezdődik a régi sínek helyén és a Fűtőerőmú területének harmadán. A Gőzmalom utcai vasúti átjáróban lesz egy kereszteződés, ahonnan mindkét irányba megközelíthetőek lesznek az új parkolók. A munkálatok során mintegy 4000 köbméternyi földet kell megmozgatni. A föld és a töltés átmeneti tárolása a munkaterületen történik majd, ami a kivitelezés során kellemetlenséget okozhat a lakóknak. Ennél azonban sokkal rosszabb lenne, ha a Sarló utca forgalmát nagy teherautókkal terhelnék meg a szállítás miatt. A 156 új, murvás parkoló kialakításával legkésőbb jövő év tavaszán végez a vállalkozó, azonban ha az időjárás engedi ennél korábban elkészülnek majd. A munkagépek zaja és a töltés- illetve földszállítás miatt várható teherautó forgalomért a környéken lakók megértését és türelmét kérik.