Új intézményvezetők, egyesülő kultúrházak, hosszas vita a 63-as elkerülő út folytatásáról

 Székesfehérvár Megyei Jogú Város május 27-i ülése külsős bizottsági tagok eskütételével kezdődött: Hagymásy András és Csodó Tibor segíti majd külső szakértőként a közgyűlés munkáját. Délelőtt döntöttek a képviselők intézményvezetői kinevezésekről és a Viktória Rehabilitációs Központ támogatásáról is. Hosszas politikai vita bontakozott ki a 63-as elkerülő út kapcsán. A képviselők arról is döntöttek, hogy egyesül a Szabadművelődés Háza és az Öreghegyi Közösségi Ház.
A város polgármesterének közgyűlés utáni sajtótájékoztatója
2009.05.27. 13:23 |
 Székesfehérvár Megyei Jogú Város május 27-i ülése külsős bizottsági tagok eskütételével kezdődött: Hagymásy András és Csodó Tibor segíti majd külső szakértőként a közgyűlés munkáját. Délelőtt döntöttek a képviselők intézményvezetői kinevezésekről és a Viktória Rehabilitációs Központ támogatásáról is. Hosszas politikai vita bontakozott ki a 63-as elkerülő út kapcsán.
A város polgármesterének közgyűlés utáni sajtótájékoztatója 
 
A képviselőtestület Brájer Éva képviselő javaslatára döntött arról, hogy a júniusi ülésre halasztják a bölcsődei férőhelyekkel kapcsolatos napirendi pont tárgyalását. A nyílt napirendi pontok közül elsőként intézményvezetők kinevezéséről döntött a közgyűlés. Új vezetőt választottak a Brunszvik Teréz Óvoda élére, a jövőben Zelenák Adrienn irányítja majd az intézményben folyó munkát. Új igazgató kerül a Vasvári Pál Gimnázium élére is Horváth József személyében. A korábbi intézményvezető folytathatja megkezdett munkáját a Pozsonyi Úti Óvodában, a Szárazréti Óvodában, a Hosszúsétatéri Óvodában és a Rákóczi Ferenc Általános Iskolában is.
 
Az intézményvezetők kinevezése után a Viktória Rehabilitációs Központ ügyéről tárgyalt a testület. A helyzet lényege, hogy szabályszerűen 12,6 millió forinttal támogathatná a város az intézményt, a költségvetésben azonban 30 millió forintot különítettek el számukra. A felsorolt megoldások közül az első változat nyerte el a képviselők többségének támogatását. A központot működtető egyesülettel 2009. december 31-ig érvényes támogatási szerződést kötnek, ennek keretében utalják át az összeget, emellett megvizsgálják az új ellátási szerződés megkötésének lehetőségét és állásfoglalást alakítanak ki arra vonatkozóan, hogy kell-e közbeszerzés. A Viktória Központot érintő probléma egyik gyökere, hogy a várossal 2007-ben kötött ellátási szerződés érvénytelen, többek között a közbeszerzés hiánya miatt.
 
A képviselőtestület döntött arról is, hogy tudomásul veszi a városi intézmények költségvetésével kapcsolatos kötelezettségvállalásokat, ugyanakkor a fedezetek kérdésében új beszámolót kér a júniusi közgyűlésre. A napirendi pont kapcsán dr. Cser-Palkovics András, a Polgári Frakció vezetője felhívta a figyelmet: a 2010-es év az egyik legnehezebb év lehet az önkormányzat számára. "Hitelben gondolkodni a jelenlegi helyzetben nem érdemes és nem is szabad" -szögezte le a képviselő.
 
Hosszú politikai vita bontakozott ki a 63-as elkerülő III. ütemének megépítéséről szóló napirendi pont kapcsán. Warvasovszky Tihamér polgármester kronológiai sorrendbe szedve ismertette az ügy részleteit. Végkövetkeztetése szerint 2010 első félévének végére várható az építési engedély, legkorábban pedig 2011-ben kezdődhetne az építkezés. Szigli István, Feketehegy-Szárazrét képviselője a beszámolóra reagálva több alkalommal megállapította, hogy a polgármester választási ígéretei ellenére nem készül el 2010-re az elkerülő folytatása. Warvasovszky Tihamér polgármester erre reagálva többször kifejtette: amit meg lehetett tenni, azt megtette: szinte heti rendszerességgel levelezett ebben az ügyben az egymást váltó közlekedési miniszterekkel. Cser-Palkovics András a vitában kiemelte, hogy Molnár Albert és Világosi Gábor székesfehérvári parlamenti képviselők többször támogattak önkormányzat-ellenes kormányzati döntéseket és ezzel a fehérvári emberek ellen is szavaztak. A képviselő kiemelte, hogy Warvasovszky Tihamér is megszavazta a Bajnai Gordon miniszterelnöki kinevezését. Rockenbauer Lajos MSZP frakcióvezető egészen 1998-ig tért vissza az elkerülő út építése kapcsán, kiemelve, hogy az akkori kormány döntésére elvonultak a munkagépek Fehérvár mellől, így négy évet csúszott a beruházás. Szigli István a polgármester szavaira reagálva tette fel a kérdést: ha nem önkormányzati kompetencia az elkerülő út építése, miért ígérte meg a polgármester az önkormányzati választási kampányban? A képviselőtestület végül nem fogadta el a 63-as elkerülő út II. ütemének állásáról szóló beszámolót.
 
 
 A Kereszttöltés úton a Kiserdő mögötti 4355/8 hrsz területet egy vállalkozás szerette volna megvenni, azonban a képviselők úgy döntöttek, hogy nem adják el. Az erdőben több otthontalan ember vert sátrat -hangzott el a napirend tárgyalásakor. A vállalkozóval és a Kríziskezelő vezetőjével tárgyalást kezd az önkormányzat, hogy miképpen lehet rendezni a kialakult helyzetet.
 
 Székesfehérváron a Gödör utca 23. és Gödör utca 24. szám alatti önkormányzati tulajdonú lakótelkeket eladásra hirdették a képviselők 15 ezer forintos áron négyzetméterenként. Eredetileg 13 ezer forintos négyzetméterenkénti áron akarta a város meghirdetni a telkeket, azonban az árat felemelték a városatyák.
 
 A társasházak felújításához nyújtandó önkormányzati kamatmentes támogatás biztosítááról is döntöttek a képviselők. Székesfehérváron a Béke tér 2., a Prohászka O. u. 31. a, Rádió u. 2. és a Széchenyi u. 27-29. számú társasházaktól beérkezett pályázatokat is támogatta a testület.
 
A „HPV vírus elleni oltóanyag beszerzés” közbeszerzési eljárást is kiírta a Közgyűlés.
 
 Székesfehérvár Önkormányzat intézményeinek takarítási szolgáltatásaira közbeszerzési eljárást írtak ki. Pokrovenszky László képviselő arról beszélt, hogy nem lehet sokat megspórolni a takarításon, ugyanis a takarítók nem sokkal többet keresnek a minimálbérnél és megannyi segítséget nyújtanak az iskolákban. Példaként említette, hogy a hétvégi nyitvatartásban, terembérletek esetében sokszor számítanak a takarítókra. Gál Péter Pál hozzászólásában javasolta, hogy ISO minősítésekkel és felelősség biztosítással is rendelkezzen a takarítást végző cégő. Égi Tamás kiemelte, hogy a Pénzügyi Bizottság ülésén olyan döntés született, hogy a takarítás központi közbeszerzését nem szeretnék az intézmények ellen bevezetni. Esélyt kell adni arra, hogy átfogó ajánlat érkezzen és lehessen tárgyalni az intézményekkel. A napirendet elfogadták a közbeszerzés kiírását. Ugyancsak kiírták a közbeszerzést az Önkormányzat intézményeinek tisztítószer beszerzésére.
 
  Székesfehérvár közigazgatási területén parkfenntartási munkák ellátására közbeszerzési eljárást indított a képviselőtestület.A Székesfehérvári Városi Piac és a hozzá tartozó Palotai utcai parkoló őrzés-védelmi feladatainak ellátása is közbeszerzési eljárást indít a tesület. Orosz István a Városi Szolgáltatások Bizottságának elnöke elmondta, hogy egyeztetéseket szeretnének még folytatni több más szervezettel, így júniusban hozzon végső döntést a testület.
 
 
 A város belterületi közutjainak burkolat-felújítására vonatkozó pályázatok benyújtásáról is döntöttek. A finanszírozási lehetőségekről később szavaznak majd a városatyák.
 
 Javaslatot fogadtak el Székesfehérvár intézményeinek tavalyi évi összesített statisztikai összegezéséről. Ugyancsak elfogadták a képviselők Székesfehérvár közigazgatási területén a települési folyékony hulladék összegyűjtésre, elszállítására, ártalommentes elhelyezésére szóló pályázati felhívás közzétételéreől.
 
 A Székesfehérvári Városfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottság ügyrendjét is jóváhagyták a városatyák és a javadalmazási szabályzatot is elfogadták, továbbá a Kft. Alapító Okiratát is módosították.

 A Szabadművelődés Háza és az Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház egyesítésér
ől is tárgyaltak a városatyák. Brájer Éva a Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke elmondta, hogy minden törvényi kötelezettségnek eleget tett az önkormányzat. Az előkésítésnél közművelődési szakértőt is bevontak: kikérték a környék önkormányzati képviselőinek véleményét is. Többször tárgyaltak a művelődési házak kollektívájával, a megbeszélések feszültek voltak, de jó hangulatban értek véget - mondta Brájer Éva. Kiemelte, hogy nem negatív izgalom, hanem pozitív várakozás övezi a két intézmény egyesülését. Barta Tamás az Öreghegyi Közösségi Ház igazgatója elmondta, hogy a két intézmény munkájában alapvető különbségek vannak. Kovács Péter Barnabás elmondta, hogy nem támogatja a közművelődési intézmények összevonását. dr. Csapó Csilla arról beszélt, hogy híve minden racionalizálásnak, de félelmei vannak az intézmények összevonásával kapcsolatban. Brájer Éva válaszában elmondta, hogy vizsgálják meg a lehetőségét egy Feketehegyi kulturális intézmény létrehozására. Kiss Dorottya a Szabadművelődés Háza igazgatója arról beszélt, hogy működőképes intézmény alakul ki megtartva a két intézmény sajátosságait. A testület döntése alapján a két intézmény egyesül: a képviselők közül 19-en igennel és 9-en nemmel szavaztak.

 Székesfehérvár vízellátását biztosító vízbázisról is szó volt a testületi ülésen. A város polgármestere arra kérte a közgyűlés felhatalmazását, hogy megkezdje a tárgyalásokat a DRV-vel, hogy a Kincsesbányán található Rákhegyi víznyerő helyet megvásárolja vagy saját kezelésébe vegye a város önkormányzata, illetve az ivóvízszolgáltatást nyújtó Fejérvíz Zrt.
 
Az „Agóra-Pólus” pályázat állásáról és a pályázat tervezett tartalmáról tájékoztatót hallgattak meg a képviselők. Elhangzott, hogy a Bőrgyár felújítására vonatkozó pályázat továbjutott.