-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Új körforgalom épült a Palotavárosban a biztonságos közlekedésért
![Új körforgalom épült a Palotavárosban a biztonságos közlekedésért](/_upload/images/news/69980/Selyem utca – Horog utca csomópont 2022 0004.jpg)
A Selyem és a Horog utca kereszteződésénél minikörforgalom létesült, amelyben három oldalról gyalogos-átkelőhelyeket is kijelöltek.
Megújult a csomópont burkolata, a járdakapcsolatok, és közvilágítás is létesült. A bruttó 37 millió forintos fejlesztés célja a gyalogosközlekedés biztonságának növelése, a forgalom lassítása és a Selyem utca, illetve garázstelep irányából a forgalomba történő bekapcsolódás megkönnyítése volt.
Palotaváros lakói és önkormányzati képviselői joggal és okkal kérik a körforgalmak létesítését, ez a kérdés rendszerint felmerült a lakossági fórumokon. "A cél az, hogy segítsük az átkelést és lassítsuk a forgalmat a biztonság érdekében." - hangzott el a tájékoztatón.
A körforgalom egy speciális, 3D-s felfestést kap hamarosan a jobb láthatóság érdekében – hangsúlyozta a csomópontban tartott sajtótájékoztatón dr. Cser-Palkovics András polgármester.
Viza Attila önkormányzati képviselő hozzátette, hogy a Horog utca és annak folytatásban a Kelemen Béla utca a palotavárosi közlekedés ütőere. A kereszteződések átalakításával gyalogátkelőhelyek jönnek létre, és ez a legfontosabb a biztonság szempontjából. Így nem az autós határozza meg a gyalogosnak, hogy mikor kelhet át az úton, hanem a gyalogosforgalom szabályozza az autósforgalmat.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy további körforgalmakat terveznek a Palotavárosban: a Horog – Halász utcák és a Kelemen Béla – Hübner András utcák kereszteződésben, és szintén egy komolyabb beavatkozás várható a Jankovics utcai csomópontban is.
Székesfehérvár polgármestere megerősítette, hogy a háborús infláció és az energiaárak emelkedése miatt Székesfehérvár nehéz helyzetben van ugyan, ám a 14 városrészbe erre az évre tervezett, a Városgondnokság által elvégzendő beruházásokat mindenképpen megcsinálják, az ezekre szánt forrásokat nem fogják átcsoportosítani.