-
Kutatók éjszakája 43 programmal
Immár egy évtizede, minden szeptemberben megnyitják kapuikat az európai kutatólaborok, hogy megmutassák, a tudomány nem egy „elefántcsonttoronyban” művelt, magányos tevékenység, hanem egy izgalmas lehetőségeket kínáló, szorgalommal bárki számára elérhető hivatás.
2024.09.24. -
Kedden állásbörze
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara immár harmadik alkalommal ad helyet az egyetem állásbörzéjének, amelyre az egyetemistákon túl a régió minden álláskeresőjét szeretettel várják kedden 10 órától. A kiállítók között számos nagyfoglalkoztató ajánlataival is megismerkedhetnek az érdeklődők.
2024.09.23. -
Pályaválasztás előtt
Tizenhét pályaválasztás előtt álló, saját családjuk nélkül nevelkedő tini vett részt a székesfehérvári Grundfos Magyarország Gyártó Kft által szervezett pályaválasztási programon. A „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület által támogatott gyerekeket Udvar Csaba ügyvezető várta a fehérvári gyárban.
2024.09.12. -
Harman Hackathon harmadszor
Harmadik alkalommal hirdeti meg az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar, a Harman Becker Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata a „Junior Engineers Camp – HARMAN Hackathon” ötlet- és prototípusfejlesztő versenyt. A középiskolások és egyetemisták alkotta csapatok október 18-ig, egy kisfilm elkészítésével nevezhetnek a selejtezőbe, ahonnan hat középiskolai és nyolc egyetemi csapat jut a november 15-én kezdődő 24 órás döntőbe.
2024.09.12.
Új lehetőségek az autópiacon
A hazai importőrök már dolgoznak olyan alternatívákon, amelyek segítségével az emberek új autókba ülhetnek át a használt régiekből úgy, hogy ez mégsem követel tőlük erőn felüli anyagi áldozatvállalást. A Porsche Lízing és a ©KODA Magyarország az elsők között hívták életre és vezették be idén novembertől azt a lízing konstrukciót, amelynek köszönhetően a magánszemélyek, illetve az egyéni vállalkozók könnyen, gyorsan, és az elképzeléseiknek, igényeiknek legmegfelelőbb új ©KODA márkájú autókhoz juthatnak hozzá.
2016.12.06. 16:22 |
A magyar autópiac csak lassan tér vissza a válság előtti kerékvágásba. Bár örvendetes tény, hogy az új gépjárművek eladásai évről-évre javulnak, azért a hazai utakon még mindig több elöregedett kocsi robog, mint kellene. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének statisztikái szerint a használt személyautók átlagéletkora meghaladja a 11 évet, és a számuk is jóval magasabb az újakénál. Ez a tény pedig több veszélyt is hordoz magában. A sok százezer kilométert futott gépkocsik károsanyag-kibocsátása nagyobb terhet ró a környezetre, illetve a műszaki állapotuk is számtalan kívánnivalót hagy maga után, ami a közlekedésbiztonságra jelent veszélyt.
A hazai importőrök már dolgoznak olyan alternatívákon, amelyek segítségével az emberek új autókba ülhetnek át a használt régiekből úgy, hogy ez mégsem követel tőlük erőn felüli anyagi áldozatvállalást. A Porsche Lízing és a ©KODA Magyarország az elsők között hívták életre és vezették be idén novembertől azt a lízing konstrukciót, amelynek köszönhetően a magánszemélyek, illetve az egyéni vállalkozók könnyen, gyorsan, és az elképzeléseiknek, igényeiknek legmegfelelőbb új ©KODA márkájú autókhoz juthatnak hozzá.
A ©KODA Gondoskodás Program névre keresztelt termékük fix futamidőre, három vagy négy évre szóló szerződést jelent, amelynek keretében havi bérleti díj ellenében kaphatnak új autókat az emberek.
„Ez a hosszú távú bérleti konstrukció minden szempontból előnyös az új autóra vágyó vásárlóknak. A legfontosabb, hogy a lízing díja mindig ugyanannyi hónapról-hónapra és a finanszírozási szerződést akár már 0 százalékos önerővel is meg lehet kötni. Ugyanakkor ez a díj nem csupán az autó használatát fedezi, hanem számtalan szolgáltatást is tartalmaz. Többek között benne van a kötelező karbantartások költsége, a kötelező-, a baleset- és a teljes körű Porsche CASCO biztosítás tarifája, valamint egy garnitúra téli gumi ára tárolással, cserével együtt. Továbbá egy MOL üzemanyagkártya is beleértendő a díjba, amely kedvezményes tankolást tesz lehetővé a cég által üzemeltetett kutakon. Mindezek mellett 3-4 évente lecserélhető az addig bérelt autó egy újra.” – mondta Jandó Zsolt, a székesfehérvári Wolf Autó értékesítési vezetője.

A ©KODA Gondoskodás Program kialakításakor kiemelt figyelmet szenteltek annak is, hogy az autóválaszték a lehető legszélesebb legyen. A cél az volt, hogy a családi igényekre szabott járművek éppúgy elérhetőek legyenek, mint a reprezentációt előtérbe helyező, vagy a munkához használt autók. Ennek megfelelően a ©KODA modellek közül a Fabia, a Rapid, az Octavia és a Superb modellek szerepelnek a kínálatban.
A ©KODA Gondoskodás Programról szóló bővebb információk, illetve konkrét ajánlatok Székesfehérváron a Wolf Autó kereskedéstől kérhetőek a hét mindennapján az Új Csóri u. 116 . címen található szalonban, illetve a 06-20-526-47-47-es telefonszámon, és a www.wolfauto.hu honlapon.