Új magyar kiegyezést sürgetett beiktatása alkalmából Áder János államfő

Katonai ceremóniát követően, a Himnusz eléneklésével kezdődött Áder János köztársasági elnöki beiktatása a Sándor-palota előtti Szent György téren. A beiktatási ünnepségre meghívót kaptak a jelenlegi és volt közjogi méltóságok, továbbá valamennyi országgyűlési képviselő és miniszter. A vendégek között ott van többek között a legfőbb ügyész, valamint az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is.
2012.05.10. 12:37 |
Katonai ceremóniát követően, a Himnusz eléneklésével kezdődött Áder János köztársasági elnöki beiktatása a Sándor-palota előtti Szent György téren. A beiktatási ünnepségre meghívót kaptak a jelenlegi és volt közjogi méltóságok, továbbá valamennyi országgyűlési képviselő és miniszter. A vendégek között ott van többek között a legfőbb ügyész, valamint az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is.
 
A rendezvény a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd Tiba István, az Országgyűlés jegyzője ismerteti az Áder Jánost köztársasági elnökké választó parlamenti határozatot. Ezt követően Blaskó Péter színművész szavalta el József Attila A Dunánál című versét, a négy történelmi egyház vezetője pedig közösen kért áldást Magyarországra. Az ünnepség Áder János beiktatási beszédét követően a Szózattal zárult.
 
Az Országgyűlés május 2-i titkos voksolásán 262 szavazattal választotta köztársasági elnökké Áder Jánost, aki ezt követő parlamenti beszédében úgy fogalmazott, a magyar érdekek és a magyar értékek szószólója lesz. Áder János szerint Deák Ferenc korához hasonlóan ma is szükség van kiegyezésre, amelynek ezúttal arról kell szólnia, hogy "mi magyarok kiegyezzünk végre önmagunkkal". Az Országgyűlés által május 2-án államfővé választott politikus erről köztársasági elnöki hivatalba lépése alkalmából, a Sándor-palota előtt elmondott beszédében szólt.

Áder János úgy fogalmazott, a belső békét megteremtő kiegyezéshez egyikünknek sem kell erejét meghaladó nagy tetteket véghezvinnie. "Elég, ha egyenlő mércével mérünk. Elég, ha tisztelettel viseltetünk egymás iránt. Ha megbecsüljük, és követendő példának tekintjük a teljesítményt, amit sohasem valami elérhetetlen ideálhoz, hanem mindig kinek-kinek a személyes képességeihez viszonyítunk" - fejtette ki Magyarország új államfője, hangsúlyozva egyúttal: készen áll az előtte álló feladatra, arra, hogy a magyarok érdekeit és értékeit képviselje.

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.