-
Örömteli évkezdés
Újabb jelentős állomásához érkezett a székesfehérvári iskolafelújítási program, elkészült ugyanis az egykori Ybl Miklós Általános Iskola felújítása. A szomszédos Kodolányi János Gimnázium befogadására alakították át az épületet, melyet a diákok és tanáraik máris birtokba vettek a téli szünet utáni első tanítási napon.
2025.01.06. -
Az üzempróbák is befejeződtek
Januárban birtokba adják a Fejér-B.Á.L. és az Épkar konzorcium által épített székesfehérvári belgyógyászati tömböt. - számolt be a magyarépítők.hu. Az épület teljes egészében elkészült, minden gépészeti beszabályozás, üzempróba befejeződött.
2024.12.25. -
Iskolafelújítás a megvalósulás útján
A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.
2024.12.18. -
Megnyílt a szárazréti bölcsőde
Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.
2024.12.13.
Új parkolók épültek a Gőzmalom utcában
Mintegy 1700 négyzetméternyi területen, a Gőzmalom utca és a Sarló utca között, a Fűtőerőmű régi telkén 58 parkolóhely épült. A parkoló mind a Sarló utca 14., mind a Gőzmalom utca felől megközelíthető. A közvilágítás kivitelezése még tart ezzel napokon belül elkészülnek a szakemberek, a Városgondnokság pedig a parkosítását is elvégzi a parkoló körüli zöldterületnek. A parkolók mellett hamarosan egy közel ezer négyzetméteres kutyafuttatót is építenek a Sarló utcai házak mögött.
2016.10.17. 10:12 |
Mintegy 1700 négyzetméternyi területen, a Gőzmalom utca és a Sarló utca között, a Fűtőerőmű régi telkén 58 parkolóhely épült. Az új parkolók műszaki átadása hétfőn volt. A mostani parkolóhelyek kialakításával együtt több mint 300 felújított illetve újonnan kialakításra került parkolóhely-fejlesztés történt meg a városrészben. A felújításokra és beruházásokra a képviselői keretből és önkormányzati forrásból fordított összeg pedig meghaladja a 250 millió forintot.
A parkoló mind a Sarló utca 14., mind a Gőzmalom utca felől megközelíthető és kétirányú lesz a forgalom. A közvilágítás kivitelezése még tart, és napokon belül elkészülnek a szakemberek, a Városgondnokság pedig a parkosítását is elvégzi a parkoló körüli zöldterületnek. Az önkormányzati forrásból megvalósuló, 2015-ben induló és három ütemben, közel 120 millió forintos komplex, parkoló építési és parkosítási programnak második üteme, amely 1700 négyzetméternyi területen megvalósuló beruházás, és amit szeptember elején kezdtek el.
A hétfő reggeli műszaki átadáson a beruházás részleteiről dr. Horváth Miklósné, a körzet önkormányzati képviselője, valamint Bakró-Nagy Tamás, a Székesfehérvár Városgondnoksága útépítési műszaki ellenőre adott tájékoztatást, de a szakhatóságok és kivitelező Utéppark is ott volt. "Ez egy nagy projekt második lépése" - mondta a műszaki átadáson dr. Horváth Miklósné, a körzet önkormányzati képviselője. Székesfehérvárnak ez a legsűrűbben lakott városrésze, ahol a legkevesebb parkoló áll a lakók rendelkezésére. Így különösen nagy jelentősége van annak, hogy az emberek egymás igényeire tekintettel legyenek. Kiemelte, hogy 2012-től kezdve indultak el a parkolóhelyekkel kapcsolatos fejlesztések a Vízivárosban. Első lépésként fel kellett szabadítani azon területeket, melyeket önkényes parkolásra használtak, így került kialakításra a Zöldfa tér. Majd ugyanebben az évben a Sarló utcai kanyarban 11 parkolóhely került kialakításra és a Budai út 88-90. mellett 32 parkolót újítottak fel, míg a Spar Áruház és a Sarló utca 23. között 101 parkolót. 2015-ben a sínek helyén, a Sarló utca 25-33. között 64 murvás parkoló kialakítása, a Budai út 94. mellett 16, a Budai út 98. mellett 10, míg a Budai út 100. mellett 7 parkolóhely kiépítése vált lehetővé. Tavalyi a Sarló utcában összesen 164 parkolóhely felújítása történt meg.
A parkolók mellett hamarosan egy közel ezer négyzetméteres kutyafuttatót is építenek a Sarló utcai házak mögött.